Közös videóban üzent az ellenzék: az ország tönkretételét senki se nevezze nemzeti, keresztény kormányzásnak

Vezető ellenzéki politikusok közös videóban üzentek március 15-e tiszteletére.

Kunhalmi Ágnes arról beszélt, a márciusi ifjak tudták, hogy a demokrácia nem magától értődik, annak kiharcolása kemény politikai küzdelmet igényel. Az elmúlt 173 év azt bizonyítja, hogy a demokráciáért minden generációnak,  minden társadalomban újra és újra meg kell harcolni – fogalmazott az MSZP társelnöke.

Kanász-Nagy Máté (LMP) szerint amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze minket.

A Párbeszéd országgyűlési képviselője, Tordai Bence hangsúlyozta, ugyanaz a feladat, mint 1848-ban volt: félre tenni az apró nézetkülönbségeket, hogy szervezetten, együtt vegyünk fel a kesztyűt, amit a hatalom dobott elénk.

Orosz Anna (Momentum) szerint el kell, hogy higgyük végre, együtt írjuk Magyarország jövőjét, ahol nincs helye a cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatatott rádióknak, vagy bezárt napilapoknak. Mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem – figyelmeztetett.

Ahogy mi sem leszünk szabadok, ha nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség” – ezt már Gyöngyösi Márton jelentette ki. A Jobbik elnök-helyettese hangsúlyozta továbbá: a törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, mindenki legyen egyenlő. „Senki se állhasson a törvények felett” – szögezte le.

A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea azt szeretné, hogy ne szolgákra és urakra legyen osztva ez az ország, hanem mindenki kapjon egy esélyt, mert egy szolidáris és esélyteremtő országban hisznek, ahol az állam mindenkiről gondoskodik.

„Véget vetünk a magyar nép kifosztásának” – ígérte Tóth Bertalan. Az MSZP-s politikus hozzátette: visszaállítják Magyarországon a tisztesség hatalmát. „Ahol a becsületes munkát díjazzák, a tolvajokat és a csalókat pedig kisöpörjük oda, ahova valók” – mondta.

Jakab Péter olyan Magyarországot szeretne, ahol a közös vagyonunk nem veszti el naponta közpénz-jellegét, és ahol „az ország tönkretételét pedig senki sem nevezi nemzeti, keresztény kormányzásnak” – tette hozzá a Jobbik miniszterelnökjelöltje, pártelnöke.

Gyurcsány Ferenc (DK) ezután arról beszélt, hogy ez az ország olyan legyen, „ahol a hatalom nem akarja megmondani, kik vagyunk, hogy mit nevezünk családnak, hogy a nő nem csak a konyhában, vagy a szülőszobában nő, hogy partnerek vagyunk, és egyáltalán, lehet szabadon szeretni és vigyázni egymásra”.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke olyan Magyarországot akar, ahol számít, hogy ne tegyük tönkre a bolygót, és megőrizzük hazánkat olyannak, amilyennek szeretjük.

A DK-s Kálmán Olga az európaiságot emelte ki. De európainak lenni nem csak azt jelenti, hogy ezen a kontinensen élünk, hanem hogy nem érünk kevesebbet mint bármely más európai – mondta.

Fekete-Győr András zárta sort. A Momentum miniszterelnök-jelöltje közölte: „olyan Magyarországot akarunk, ami otthon a nemzet egészének , nemcsak ennek, vagy annak. Ahol persze vitázunk, és soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de hisszük, csak együtt írhatjuk a magyar jövőt”.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink