Kunetz Zsombor: három óriási „ősbűne” volt a kormánynak járványkezelés alatt

Dr. Kunetz Zsombor szerint a kormány több esetben is rossz intézkedéseket hozott a koronavírus-járvány kezelésében – erről az ATV Start című műsorában beszélt.

A szakember elmondása szerintnéhány kivételtől eltekintve Európában nem állt le országos szinten az egészségügyi ellátás. Nálunk azonban az egész ellátás lenullázódott.

A háziorvosok oltottak, a szakdolgozók szintén oltottak vagy másik intézményekbe vezényelték őket.

A kórházakban – ahol 56 ezer aktív ágy van – 11-12 ezer covidost ápoltak, ez pedig szerinte nem normális.

Véleménye szerint három óriási „ősbűne” volt a járványkezelés során a kormánynak:

  • az első, hogy az első hullámban és utána nem történt megfelelő számú tesztelés,
  • a második, hogy tavaly nyáron semmilyen felkészülés nem volt az egészségügyi ellátórendszerben,
  • a harmadik, hogy Kásler Miklós miniszter „egy mozdulattal döntötte be a mentőszolgálatot és a kórházi ellátást” azzal, hogy a kijelölt megyei kórházak kezeléséből áttette a Covid-betegek kezelését bizonyos kórházakba.

Úgy vélte, hogy racionális lépésekkel az intézkedések sokkal jobban csökkentették volna az ellátórendszer terhelését, és ha a terhelés csökken, az ellátásból kieső betegek száma is csökken.

Ugyanakkor a NEAK adatai szerint közel félmillió ember nem kaphatott tavaly egészségügyi ellátást. Például a szívtranszplantációk száma 40 százalékkal csökkent, de tud olyan esetről is, hogy többen szívkatéterezésre vártak, de a várakozás közben meghaltak.

A tumoros betegeknél pedig a következő években fogjuk látni, mennyivel nőtt meg a számuk és a körükben a halálozás arány

– vélte a szakember.

Szerinte nehéz a sok beteggel mit kezdeni, főleg, ha a kormány létrehoz egy egészségügyi jogállásról szóló törvényt, ami után szakemberek ezrei hagyják ott a szakmát.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink