Laptopot talált egy szegedi trolibuszon, elvette, a rendőrök keresik

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki egy laptopot tulajdonított el a városban. (Kiemelt fotó: illusztráció.)

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/2127/2020. bűnügyi számon lopás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint a feltételezett elkövető 2020. július 9-én 12 óra és 12 óra 10 perc között a Szeged, Tisza Lajos körúton közlekedő 10-es jelzésű trolibuszon a sértett által a jármű ülésén hagyott Acer típusú laptopot megtalálta, majd magával vitte.

A gyanúsítottról egy biztonsági kamera felvételt készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62/562-400-as hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink