Lázár korábbi sofőrje lett a polgármester Mártélyon

Időközi választást tartottak vasárnap Mártélyon, ahol Lázár János egykori sofőrje is indult is polgármesteri címért. A másik induló Putz Anita, a regnáló polgármester volt.

Ambrus István fölényes győzelmet aratott: a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a szavazatok több mint 67 százalékát szerezte meg (407 szavazat), míg Putz Anita 32,8 százalékot kapott (199 szavazat). Az időközi választásra azért írták ki, mert még április közepén a képviselő-testület feloszlatta magát.

Hivatalosan mindketten függetlenként indultak, de Lázár János hónapok óta kampányolt Ambus mellett és Putz ellen. A miniszter egy alkalommal alkalmatlannak nevezte Mártély polgármesterét, és egy rádióinterjúban pedig azt állította róla, hogy csődbe vitte a falut.

Toroczkai utódját is megválasztották

Ásotthalmon is időközi választáson döntöttek Toroczkai László utódjáról. A Mi Hazánk elnöke kilenc év után mondott le a polgármesterségről, miután országgyűlési képviselő lett. Utódjának az eddigi alpolgármestert, a függetlenként induló, de a Mi Hazánk támogatását élvező Papp Renátát választották meg. Papp a szavazatok 57,8 százalékát szerezte meg (623 szavazat).

34 százalékkal a másik független jelölt, Bardócz Csaba kapta a második legtöbb voksot (367 szavazat). A Gattyán-féle Megoldás Mozgalom jelöltje, Szatler Tatjána lett a harmadik 5,5 százalékkal (60 szavazat). A Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, Magyar Gábor 1,5 százalékot és 16 szavazatot gyűjtött. Volt egy harmadik független jelölt is, Greller Zsuzsanna 1 százalékot ért el, ami 11 voksot jelent.

Papp Renáta 2010 óta önkormányzati képviselő Ásotthalmon, és a 2019-es választás után kérte fel alpolgármesternek Toroczkai László. Az elmúlt fél évben már gyakorlatilag ő irányította a várost, miközben a Mi Hazánk elnöke kampányolt.

(telex.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Elhunyt Csongrád megye korábbi rendőrkapitánya

Elhunyt dr. Lukács János György nyugállományú rendőr vezérőrnagy 2022. szeptember 21-én, Szegeden. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője méltósággal viselt betegséget követően hunyt el 68 éves korában – írja a police.hu.

Tovább olvasom »