Legyen karácsonyuk az állatoknak is!

„Boldog ünnepeket a nehéz sorsú állatoknak is” címmel indított gyűjtési akciót a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden, a Somogyi Károly Városi- és Megyei Könyvtárral együttműködve.

Egészen december 14-ig támogathatjuk cicaeledellel, alommal, tisztítószerekkel és egyéb tárgyi adományokkal a két szervezet védenceit. A város öt fiókkönyvtárában, a szőregiben, a Petőfi-telepiben, a Klebelsberg-telepiben, a Stefánia Fiókkönyvtár-klubban és a Francia utcai fiókkönyvtárban helyeztek ki egy-egy papírhordót a szervezetek munkatársai, ezekben helyezhetjük el adományainkat.

Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, igaz nincs száz kutyájuk vagy macskájuk, de a kis létszám mellett is sokszor nehezen tudják előteremteni a szükséges eszközöket, hiszen minden állatot, akiket a gondozásukba fogadnak, alapos állatorvosi ellátásban részesítenek. Minden állatot, legyen az kutya vagy cica, ivartalaníttatnak, teszteltetnek különböző betegségekre, oltatnak és bizony még a cicákat is chippel látják el, ugyanis ez rendkívül fontos része a felelős állattartásnak.

Hozzátette, sokkal fontosabbnak tartják a minőségi állatvédelmet, mint a mennyiségit, hiszen hosszútávon sokkal hatékonyabb ez a munkaforma. A pénzbeli adományok csak az állatorvosi számlákra elegendők, ezért fontosak a gyűjtési akciók. Balogh Ernő szerint hatalmas segítség a szervezetek számára, ha állateledellel vagy épp cicaalommal támogatják munkájukat az állatbarátok.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »