Lezajlott a közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója

Közlekedésbiztonsági versenyt rendezett a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hódmezővásárhelyen. A versenyen mintegy harmincan mérettették meg magukat „ügyintéző” gépjármű és „készenléti” szer kategóriában. A verseny felépítése felmenő rendszerű, azaz a megyei verseny első három helyezettje indulhat a regionális versenyen, ahonnan szintén a legjobbak képviselhetik Csongrád megyét az országos döntőbe.

A versenyen tizennégy, kétfős csapat vett rész, amelyek közül hét az „ügyintézői gépjármű”, öt  pedig a „készenléti szer” kategóriában állt rajthoz. A megmérettetés első felében egy feladatlapot kellett kitölteniük a résztvevőknek, amely az általános közlekedésbiztonsági szabályok ismerete mellett alapvető elméleti vezetéstechnikai képességeiket is felmérte. A tesztlap kitöltését követően a vetélkedő pályabejárással folytatódott Hódmezővásárhely külterületén, amelynek során a versenyzők megismerkedhettek a pályával és az előttük álló feladatokkal. A sofőröknek a járművekkel egy bójákkal kijelölt pályán kellett végighaladniuk, ahol például szlalom, parkolás, akadályelkerülés és tolatás volt a feladat. A díjakat Huszár Tibor tű. ezredes, igazgató-helyettes adta át a legjobb sofőröknek.

Az „ügyintézői gépjármű” kategóriában az alábbi eredmények születtek:

1. Tornyi Zoltán
Csorba Ákos
2. Farkas Miklós
Juhász Ferenc
3. Rácz Tibor
Mucsi Roland
4. Varga Róbert
Komáromi Attila
5. Lászlai Ferenc
Varga Ferenc
6. Baricsa Imre
Molnár Krisztina
7. Gajdán Gábor
Gábor Csaba

A „készenléti szer” kategóriában az alábbi eredmények születtek: 

1. Klepács László
Csipak Szilveszter
2. Papdi László
Tóth Árpád
3. Tornyi Zoltán
Csorba Ákos
4. Farkas Miklós
Juhász Ferenc
5. Varga Róbert
Komáromi Attila

(Csongrád Megyei Katasztrófavédelem)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »