Ma lenne 151 éves az alföldi iskola mestere, Hódmezővásárhely szülötte

Tornyai János tiszteletére a vásárhelyi értelmiség egy része megalakította a Tornyai János Társaságot, hazahívták a festőt, gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Hagyatékát az 1951 óta a róla elnevezett Tornyai János Múzeum őrzi. Január 18-án, szombaton 15 órakor Hommage á Tornyai János címmel nyílt kiállítás a Tornyai Múzeumban.

Amikor alföldi iskoláról beszélünk, nem egy valóságos iskolára kell gondolni. Így nevezzük azokat a festőket, akik a 20. század első felében Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Baján, Debrecenben, a szolnoki művésztelepen, azaz a Nagyalföldön tevékenykedtek. Az volt a céljuk, hogy a Nagyalföldet megfessék olyannak, amilyennek ők látták.  Művészetükben Munkácsy Mihály művészetét és a nagybányai festőket követték. Közéjük tartozik többek között Tornyai János is.

1869. január 18-án született Hódmezővásárhelyen zsellérszülők gyermekeként. Budapesten tanult a mai nevén Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestere volt Székely Bertalan is. Sikerült eljutnia a párizsi Julian Akadémiára tanulni, de járt Olaszországban és Németországban is.

Tanya gémeskúttal (1907)

Hazatérve, barátaival megalapította a hódmezővásárhelyi majolika- és agyagipartelepet, valamint gyűjtötték a vásárhelyi népművészeti emlékeket. Ezzel lerakták a hódmezővásárhelyi múzeum alapjait. Sajnos Hódmezővásárhely vezetésével nem volt felhőtlen a kapcsolata, műtermét többször elvették, s csak nehezen adtak helyette másikat. Az 1910-es évek felé kiköltözött Mártélyra, majd 1919-ben Budapestre.

A már említett Tornyai János Társaság 1934-ben hívta vissza. A város vezetése 120 pengő évjáradékot szavazott meg neki, hálából Tornyai valamennyi tulajdonában levő grafikáját és festményét a városra hagyta.

Tornyairól többféleképpen is emlékezik a város: többek között róla nevezték el a múzeumot; a Tornyai-plakett pedig a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíja.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink