Mágori András azt szeretné, ha egész Makón olyan lenne a közvilágítás, mint a belvárosban

Reméljük, hogy nem a Korona mögötti sétányra gondolt, ahol hónapok óta nem sikerült kicserélni, kijavítani az izzókat.

A Makói VTV sorra hívja be az önkormányzati képviselőket (még az ellenzékieket is) rövid értékelő beszélgetésekre. Dr. Hadik György (Fidesz) arról beszélt, hogy öt éve ismeretlenek voltak, de mostmár bíznak bennük az emberek. Mágori András, szintén fideszes képviselő a közvilágítás javítására hívta fel a figyelmet:

,,Rengeteg az olyan utca, ahol elégtelen a közvilágítás […] Én addig nem leszek nyugodt, amíg minden utcában, minden makói lakos este nem tud biztonságosan közlekedni és nem tudja a vagyontárgyait biztonságban tudni. Nekem az az első számú célom, hogy minden utcában legalább olyan jó legyen a közvilágítás minősége, mint most a belvárosban.”

– fogalmazott.

Mint arról beszámoltunk, a Korona mögötti sétányon, a belvárosban már legalább november közepe óta sötét van, csak az üzletek fénye világítja meg azt a részt. ,,Ez azért probléma, mert a fiatalok nyilvános mosdónak használják az ott lévő bokrokat” – erre már Mucsi Tamás (VKKP) önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet a testületi ülésen, de már az is november 27-én volt.

A teljes műsort egyébként itt lehet megnézni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink