A 2027-es költségvetés mutatni fogja, hogy az új kormány iránya miben más, mint az előző kormányzaté, és azt is mutatja majd, hogy melyek a prioritásai a Tisza-kormánynak – mondta a miniszterelnök pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Magyar Péter beszámolt arról is, jövőre 500 milliárd forinttal növeli a kormány az egészségügy forrásait.
Az MTI tudósítása szerint a kormányfő kiemelte: prioritás az egészségügy, az oktatás, a magukra hagyott társadalmi csoportok támogatása, valamint azoknak az állami alkalmazottaknak a támogatása, akiket szintén magukra hagyott az előző kormány.
A jövő évi költségvetésben 500 milliárd forinttal növelik meg az egészségügyi költségvetési forrásokat – közölte Magyar Péter, felidézve, hogy a Tisza azt vállalta, évente legalább ekkora összeggel növelik a területre rendelt költségvetési forrásokat.
Rámutatott: az Orbán-kormány utolsó éveiben Európában szinte a legalacsonyabb GDP-arányos költés volt jellemző az egészségügy területén. Ez is az oka egyrészt a várólisták egyre növekvő hosszának, másrészt a magyar társadalom nagyon-nagyon rossz egészségi állapotának, és annak is, hogy 5 évvel korábban halnak meg átlagosan a magyar emberek, mint az európai uniós átlag – közölte.
Ismertette, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vezetésével elkezdte a kormány az egyik legfontosabb vállalásuk teljesítését, a kórházi várólisták csökkentésére irányuló programot. Kísérleti programként több tízmilliárd forintot biztosítanak a csípő- és térdprotézis-, illetve a szürkehályogműtétekre, ahol a leghosszabbak a várólisták. Ismertette: jelenleg csak csípő- és térdprotézisműtétre közel 30 ezer ember vár ma Magyarországon, vannak, akik 4-5 évet, de átlagosan is rendkívül hosszú a várólista, 22 ezren már fél évnél is régebben várnak.
A kormány a jövő év elején, közepén megnézi, hogy mennyivel sikerült csökkenteni a várólisták hosszát, mennyivel gyorsabban lehet hozzájutni a szükséges ellátáshoz, és ennek fényében tudnak biztosítani újabb költségvetési forrásokat a többi területre is – jelezte.
Kitért ara is, teljesen új szemléletre van szükség, amivel átszervezhetik a kapacitásokat, ösztönözik az egészségügyben dolgozó munkatársakat, és betegközpontúvá teszik a magyar egészségügyet.
Szólt arról is, hogy délután, késő délután és éjszaka is lehetnek majd műtétek, ami Nyugat-Európában teljesen bevett dolog.
Hozzátette: a plusz munkát megfizetik, és nemcsak az számít, hogy ki műt többet, hanem az eredményességet, a beteg elégedettségét, a rehabilitáció hosszát is vizsgálni kell.
Közölte, folyamatosan frissülni fognak a jelenleg meglehetősen elavult egészségügyi adatbázisok is. Megjegyezte: önkéntes tartaléklistára jelentkezhetnek például azok, akik rövid értesítéssel is vállalni tudják a beavatkozást. Nagyon fontos elvárás az is, hogy az eddigieknél sokkal jobban nyomon követhető legyen, mi történik a beteggel, hozzájut-e a szükséges rehabilitációhoz, vissza kell-e mennie kórházba, megkapta-e a megfelelő tájékoztatást, és hogyan bántak vele.
Rendszeresen meg fogják kérdezni a betegek véleményét, folyamatosan értékelni fogja az egészségügyi kormányzat az ellátás minőségét, annak javulását, a beavatkozási pontokat, és ezeket figyelembe fogják venni, a finanszírozásnál – fejtette ki, hozzátéve: végre a beteget és az ő gyógyulását fogja az egészségügyi kormányzat a középpontba helyezni az eddigiekkel ellentétben.

