A magyar emberek többsége megemeli a kalapját azon politikusok előtt, akik a visszalépésükkel vagy el nem indulásukkal a rendszerváltás mellé álltak és a haza érdekét választották a saját érdekük vagy pártjuk politikai túlélése helyett – fogalmazott Magyar Péter péntek délután, miután kiderült: egy kecskeméti DK-s és egy szabolcsi jobbikos jelölt is visszalépett az esélyesebb tiszás jelöltek javára.
A TISZA miniszterelnök-jelöltje azt írta, mindenki tudja, hogy „Orbán Viktor aljas, hazug rendszerét egy az egyben lehet legnagyobb eséllyel legyőzni”. Ezért köszönetet mond minden rendszerváltónak, aki érti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, amit az orbáni hatalom kényszerített ránk.
Magyar Péter szerint „április 12. egy népszavazás lesz arról, hogy maradjon-e Orbán Viktor aljas és korrupt rendszere vagy építünk végre közösen egy működő és emberséges hazát„. Hozzátette, a leendő TISZA-kormány feladata többek közt a jogállam és a plurális demokrácia, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása lesz. Ehhez hozzátartoznak a jövőben konszenzussal elfogadandó választójogi és pártfinanszírozási jogszabályok is.
Arról is írt, hogy a rendszerváltás megakadályozása érdekében induló, szinte mérhetetlen támogatottságú szatellit pártok vezetői által megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, hazug vádakkal nem feladatuk foglalkozni. Szintén nem kommentálná azt, hogy a rendszerváltást akadályozni próbáló megélhetési pártok vezetői saját párttársaikat vádolják azzal, hogy a “pénzt és pozíciót választják”, amikor visszalépnek az esélyesebb javára.
Pénteken a DK-s Kopping Rita jelentette be, hogy nem indul el a Bács-Kiskun vármegye egyes körzetben (Kecskemét), mivel szoros eredmény várható, ezért nem szeretné, hogy elaprózódjanak a szavazatok. Később Földi István, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 05. számú körzet (Mátészalka) jelöltje közölte, hogy visszalép a legerősebb ellenzéki párt és annak a jelöltjének a javára.

