Magyarország jövő héten visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást

Amennyiben a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.

A Szövetség néven egyesülni készülő három felvidéki párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás – elnökeivel tartott sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy 

ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között.

Mi már inkább többé, mint kevésbé vagyunk biztonságban” – jegyezte meg, majd kiemelte, 

hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon is felvehessék a koronavírus elleni oltást.

A „vakcinaturizmus” kezdetének időpontja „bár közel van”, még nem ismert pontosan, az biztos, hogy a technikai részletek kidolgozása Pintér Sándorra vár.

A külügyminiszter beszélt a felvidéki magyar politikai érdekképviselet egységesítési folyamatáról is, amely az MKP, a Híd és az Összefogás elnökeivel szerdán folytatott egyeztetésének egyik témája volt.

„Örülünk annak, hogy a felvidéki magyarokat képviselő pártok egymásra találtak, és szurkolunk nekik, hogy ez az erőegyesítés sikeresen végbemenjen” – jelentette ki Szijjártó Péter. Aláhúzta: ennek a folyamatnak a végrehajtása kizárólag a három párton és vezetőiken múlik.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink