? Makó első patikájára emlékeztek

Minden év júniusában tartják meg az Országos Patikanapot. Ehhez kapcsolódóan Makón megemlékeztek a város első patikájáról a Szegedi utcán lévő emléktáblánál.

Öt évvel ezelőtt két emléktáblát avattak a főtéren. Az egyiket a Bérpalota épületén a Kígyó Gyógyszertárnál, a másikat a Szegedi utcán, az egyik társasház falán, ott ahol Makó első patikája állt és az Isteni Gondviselés nevet viselte. Itt tartottak rövid megemlékezést szerdán.

Zeitler Ádám, a Szirbik Miklós Egyesület elnöke oldalunknak elmondta: 1773-ban nyitott a patika és 1898-ban bontották el, a város rendezése folyamán. A régi városháza áll mellette, ami a 19. század második felében épült Koczka Ferdinánd tervei alapján. A patika helyén társasházak épültek a második világháború után.

A város rendezése során sok régi épület megsemmisült, a Csipkesor és a Lordok házának felépítése eltüntette a mezővárosi jellegű főteret, de sok nagy múltú épület megmaradt, amikhez komoly emlékek köthetőek – fogalmazott Zeitler.

A patikanap kapcsán elmondta: jó kezdeményezésnek tartja, hogy a páciensek és a gyógyszerészek közötti viszonyt, bizalmat így ápoljuk, erősítssük. A járványra való tekintettel szerinte nem lehetünk eléggé hálásak az egészségügy bármely területén dolgozóknak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink