📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Az ovisokat játékos közlekedési feladatok, ügyességi verseny és ajándékcsomagok várták, utóbbi láthatósági eszközöket is tartalmaz. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Farkas Éva arról beszélt, a szemléletformáló programok nagy számban vannak jelen a városban és fontosnak tartják a vonalas infrastruktúra fejlesztését. Több milliárd forintot fordítottak autóutak, kerékpárutak kialakítására, köszönhetően Lázár János támogatásának.

A polgármester kitért arra is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak minden évben közlekedésbiztonsági szemléletformáló programokra a megyei és helyi rendvédelmi szervezetek közreműködésével. Az oktatási-nevelési intézeményekből különböző programokat tartanak, ehhez kapcsolódóan egy jó program a mai.

Országosan 600 iskolás korú gyermek esetében történik súlyos baleset, fontos minél korábban ezeket a közlekedésbiztonsági programokat bemutatni nekik.

Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese úgy fogalmazott, a gyermekbiztonság növelésére komoly esély mutatkozik, van minisztérium és háttérintézmény is, amik ők lennének. Elmondta, hogy lelkületükben is szeretik ezt a területet, nem csak munkaidőt töltenek el, hanem meggyőződésből segítik a gyermekeket.

Úgy véli, a közlekedésbiztonság az óvodásoknál kezdődik, ehhez kapcsolódóan a Biztonság Óvoda programjukhoz több mint 1200 intézmény csatlakozott, tehermentesítve az óvodapedagógusokat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink