A 30 éve szabadon c. nyílt, utcai tablókiállítás a Hagymaház előtt látható június 1-ig. A tárlat bemutatja, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltoztatásig.
Közép- és Kelet-Európában 1945 után egymást követték az antikommunista megmozdulások. A tárlat az államosítást, az egyházüldözést, a korabeli nyomorúságos állapotokat, az ellenállást mutatja be.

1989-ben kezdetét vette a XX. század legsikeresebb európai szabadságmozgalma. Budapesten, Prágában, Varsóban, Lipcsében, Drezdában, Kelet-Berlinben és Temesvárott emberek százezrei vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a szovjet megszállás által rájuk kényszerített reményvesztett és szürke évtizedek ellen, szabadságot és függetlenséget követelve.
1989. június 16-án Budapesten több százezer ember gyűlt össze a Hősök terén, hogy részt vegyen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnökének, Nagy Imrének és társainak újratemetésén. A búcsúszertartást a rádión és a televíziókészülékek előtt további milliók követték figyelemmel egész Magyarországon. Ekkor hangzott el Orbán Viktor beszéde, amelyben a fiatal politikus szabad választásokat és a szovjet hadsereg azonnali kivonását követelte.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |