Makón járt Kásler ,,tízparancsolat” Miklós, korábbi miniszter

Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgató a fideszes, Makói Polgári Szalon vendége volt pénteken.

Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatása szerint Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató és Pálfai Zoltán plébános kíséretében bemutatták neki az egy évvel ezelőtt átadott, Mindszenty József bíborosnak emléket állító Mindszenty-szobát.

Ezt követően Kásler a magyarságunk eredetének kutatásairól, történelmünkről tartott előadást. ,,Hálásan köszönjük az identitásunkat erősítő beszélgetést!” – tette hozzá a polgármester.

A 2018-2022 közötti Fidesz kormány minisztere azzal robbant be a köztudatba öt évvel ezelőtt, hogy egy előadáson arról beszélt:

,,a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával.”

Ez akkor elég riasztó volt egy Széchenyi-díjas onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szájából – később kiderült, hogy teljesen alkalmatlan volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának élére.

(Fotók: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »