Makón mutatták be először a nyelvtanár pszichothrillerét

A József Attila Városi Könyvtár adott otthont a Te meg Én c. könyv bemutatójának csütörtökön. Németh Ervin kötetéhez sok inspirációt adott a Makóiak József Attila Köre, ezért először itt szerette volna a nagyközönség elé tárni.

A szerző oldalunknak adott interjújában elárulta: ez az első tényleges regénye, ami nyomtatásban megjelent. Bár 2008-ban írt egy rövidebb könyvet, ami a kínai tanmesék mintájára születetett meg, sorozatnak szánta, bár akkor kudarc volt anyagilag a kiadó számára. Ehhez hozzájárult az is, hogy el lett rontva a kiadás, például tévedésből a nyelvkönyvek közé került a boltokban.

A Te meg Én keletkezéséhez sok segítséget adott a Makóiak József Attila Köre. A kör lassan második éve működik Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat főszerkesztőjének vezetésével. A tagok összegyűlnek minden hónap első hétfőjén, viszont most a nyári szünet és a járványveszély miatt voltak kiesések. – Összejövünk, beszélgetünk. Engem biztatni kell, muszáj hogy legyen valaki a háttérben, aki ösztönöz. Olyan alkotó vagyok, akit inspirálnak az emberek – fogalmazott Németh Ervin.

A mű pszichothrillernek van besorolva, erősen szexuális tartalmú, a bemutató meghívójára 18-as karika került, a könyvre azonban már nem. Az alaptörténet szerint az ’50-es évei elején járó tanár segítségét kéri az egyetemen alapdiplomáját szerző lány a szakdolgozatához. Amikor megköszöni, akkor összejönnek és kiderül, hogy végig szerelmesek voltak egymásba. – Egy tanár-diák kapcsolatban előfordulhatnak szimpátiák, a diákok megosztanak olyasmit, amit még a szülővel, vagy legjobb baráttal sem. Néha én is olyan titkokat tudhatok meg, ami az írásban segíthet, de itt most nincs egy bizonyos személyről vett szereplő – mesélte a szerző.

Németh Ervin angolt tanít 1992 óta Makón, előtte a vasútnál dolgozott.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink