Már Hadik György is arra panaszkodik, hogy nem kap elég információt Farkas Éváéktól

Mint azt megírtuk, leginkább Lázár János rádióinterjúiból lehet tájékozódni, hogy állnak a makói beruházások,erre Zeitler Ádám hívta fel a figyelmet a szerdai testületi ülésen. Érdekes módon a polgármester frakciójában ülő Hadik György is hasonlóképpen vélekedett.

Csatlakozok Zeitler Ádám véleményéhez. Nem csak a képviselők kíváncsiak, hanem a lakosság is

– fogalmazott a testületi ülésen a fideszes városatya. Hadik szerint jó lenne, ha egy ülésen a fürdő építésének felelőseivel és a kínai csomagológyár vezetőivel tudnának beszélni, kérdéseket feltenni. Kifejtette, hogy bár a kínaiak kérik, hogy kevés információval kezeljük ezeket, de ha ezeket itt tudnák meg és nem a sajtóból hallanának részinformációkat, akkor lehet többen néznék a testületi ülések közvetítéseit is a televízióban. Azt mondta, kérjük meg őket, hogy beszéljenek ezekről a beruházásokról.

A hozzászólás időtartama letelt, majd ez a párbeszédsor hangzott el:

Hadik: Én azt hiszem, hogy nagyon lényeges feladat és… belémfolytották a szót, bocsánatot kérek érte.
Polgármester: Köszönöm szépen képviselő úr! Van-e még kérdés, észrevétel a napirend előtti felszólalásokban?

Hadik György korábban többször lealacsonyította a felmerült pletykákat, véleményeket, városlakók észrevételeit. 2019-ben például még így reagált egy közmunkásokat érintő témára:

a szatyorrádió híreit ne itt beszéljük meg, tényekről beszéljünk, ne légből kapott információkat próbáljunk meg kenegetni. Ennek nincs alapja, máskor nézzen utána jobban a képviselőtársam.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink