Mától Varga Ferenc Makó új alpolgármestere

Miután az első felkérésre januárban visszautasította, csütörtökön a képviselő-testület titkos szavazással megválasztotta a fideszes képviselőt alpolgármesternek. Varga Ferenc társadalmi megbízatásban látja el a feladatokat.

Mint az ismert, Czirbus Gábor januárban beadta a lemondását, erre Farkas Éva Erzsébet polgármesteri határozattal Varga Ferencet nevezte ki. Ő néhány nappal később visszautasította arra hivatkozva, hogy a testület döntsön róla. Üléseket tegnap óta lehet összehívni, így a legelső adandó alkalomra bekerült az anyag a képviselők elé.

A szavazás előtt Mucsi Tamás arról beszélt: véget érhet a kabaré, hatalmas fejetlenség látszott az alpolgármester lemondása után. Felhívta rá a figyelmet, hogy Varga Ferenc és Mágori András személyében két városüzemeltetési tanácsnok is volt, de nem tudták elllátni a feladatukat, most pedig csak utóbbi folytatja tanácsnokként a munkáját.

Mágori András válaszában elmondta, a lemondást nem tudták előre, ez pedig ,,összezavarta az erőteret.” Farkas Éva úgy értékelte a hozzászólást, hogy a közfoglalkoztatottakat is megsérti Mucsi kritikája a városüzemeltetésre vonatkozóan.

A titkos szavazást követően az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság elnöke, Dr. Hadik György ismertette az eredményt. 9 igen, 2 nem és 1 érvénytelen szavazat értelmében Varga Ferenc lett az alpolgármester.

Varga Ferenc: Köszönöm a bizalmat

A szavazást követően közösségi oldalán mondott köszönetet az új alpolgármester. Azt írja:

,,Mindenek előtt köszönetemet fejezem ki Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony felé, hogy megtisztelt bizalmával és engem jelölt a tisztség betöltésére. Köszönettel tartozom továbbá képviselőtársaimnak, hogy szavazatukkal felhatalmazást adtak arra, hogy a jövőben alpolgármesterként szolgálhassam városunkat. Ennek szellemében töltöm be tisztségemet és folytatom képviselői munkámat, továbbra is segítve, immár alpolgármesterként városunk fejlődését.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink