Matolcsy szerint a magyar gazdaság 2-3 százalékos növekedéssel zárja az évet

Magyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén, a jegybank tartja a 2-3 százalékos növekedési prognózisát – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A rendkívül optimista becsléssel előálló jegybank elnök szerint a sorra megjelenő európai növekedési prognózisok sokfajta megközelítést tükröznek.

Gyorsan zuhanó és gyorsan visszapattanó, azaz „V-alakú” gazdasági hatással számolnak – mondta.

Az első negyedév nem lesz rossz, a második negyedév elég szörnyű számokat produkál, a harmadik és a negyedik negyedév pedig „megfejeli” a korábban kiesett teljesítményt. Ezért merik azt mondani, hogy Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban

– fejtette ki.

Szerinte ezt erősíti az a tény, hogy a magyar gazdaság döntő többsége működik, még a mélypontot jelentő áprilisi hetekben is működött.

Vannak veszélyeztetett, válságban lévő területek – mondta, hozzátéve: ilyen a turizmus és az ahhoz szorosan kötődő vendéglátás, vagy a kulturális ágazat, rendezvényszervezés, valamint a szállítás egy része.

Állítása szerint a héten elindított jegybanki kötvényvásárlási program sikeres volt, néhány nap alatt elérte azt a hatást, amit talán máskor hónapokig sem lehet elérni: a hosszú állampapír-hozamokat 3,3 százalékról 2 százalékra nyomta le.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink