Még a választások előtt újraavatják a Korsós lány kútját Makón

Kovács Sándor, fideszes önkormányzati képviselő kezdeményezése volt, hogy a korábban az Országzászló helyén álló Korsós lány kútját avassák fel újra. Farkas Éva Erzsébet polgármester közlése szerint erről tartottak ma sajtótájékoztatót – a Makói Csípős nélkül, hiszen ezúttal sem kaptunk meghívást, ahogy az elmúlt 8 és félévben egyszer sem.

A polgármester azt írta oldalán, a munkálatok lassan befejeződnek, így várhatóan május második felében átadják a felújított alkotást, melynek környezetét is kialakítják a Kossuth – Bolygó – Baross utca csomópontban. A Korsós lány kútja pihenő park megvalósítását két ütemben finanszírozta az önkormányzat, az alkotást Tóth Árpád műkőkészítő újította fel.

A Korona Szálló előtt, a mai Hősi emlékmű helyén volt az első makói 224 méter mély artézi kút, mely fölött állt egy kezében halat tartó női vasszobor, ezt Aradon öntötték. Miután a kút elapadt 1894-ben újabb kutakat fúrtak, ezek közül az egyik a püspöki nyaraló előtt, a mostani Országzászló helyén volt. Hamarosan ez a kút is elapadt, a medencét lebontották és feledésbe merült. 1994-ben a százéves évforduló alkalmából fényképfelvétel segítségével elkészítették a korsós nőalak szobormásolatát – olvasható a Köztérkép oldalán.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Megérkezett Makóra a gigantikus szállítmány

21 méter hosszú, 4 méter széles, 6 méter magas és 471 tonnás az a szerelvény, amely péntek este érkezett meg Makóra a tápéi komplejáró felől. Ez egy generátor és Romániába viszik, a beszámolók szerint soha ekkora szállítmány nem vonult végig Magyarországon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Megérkezett Makóra a gigantikus szállítmány

21 méter hosszú, 4 méter széles, 6 méter magas és 471 tonnás az a szerelvény, amely péntek este érkezett meg Makóra a tápéi komplejáró felől. Ez egy generátor és Romániába viszik, a beszámolók szerint soha ekkora szállítmány nem vonult végig Magyarországon.

Tovább olvasom »