Még a Völner-ügy sem rengette meg a Fidesz támogatottságát

Az IDEA Intézet 2021. november 29. és december 13. között készített reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményei szerint az év utolsó időszaka nem változtatta meg drasztikusan a választói preferenciákat. Az előválasztás utáni időszakban az egységes ellenzék kissé elcsendesedett, így érdemben nem javultak a pozíciói. Fideszes áttörésről azonban nem beszélhetünk.

A teljes, választókorú népességen belül a hat együttműködő ellenzéki párt közös listája a Fidesz−KDNP-vel azonos támogatottsággal rendelkezik. Az ellenzék és a kormánypárt is egyaránt 38-38 százalékon áll. Az elmúlt hónaphoz képest a Fidesz esetében semmilyen mozgás nem történt, míg az ellenzék esetében 1 százalékponttal csökkent a támogatottság.

IDEA Intézet

A biztos szavazó pártot választóknál a Fidesz–KDNP támogatottsága az előző hónaphoz képest 1 százalékponttal nőtt, így jelenleg 35 százalékos, míg a Jobbik és az MSZP támogatottsága is 1-1 százalékponttal csökkent (8%, illetve 3%), a többi párté viszont változatlan. A parlamenten kívüli Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom egyaránt 3-3 százalékot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson.

IDEA Intézet

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A héten is sok lesz a napsütés

A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom »