Megalakult az Összefogás a Kiszombori Rónay-kastélyért Egyesület

Pénteken megtartotta alakuló ülését az egyesület és az Országos Bírósági Hivatalhoz fordulnak a bejegyzésért – erről ők maguk számoltak be az ülést követően.

Azt írták, legfőbb céljuk a Rónay-kastélyért tevő lelkes patrióták, támogatók összefogása, az épület és környezeti helyzetének gondozása, javítása. Mindezt a kiszombori önkormányzattal egyetértésben tervezik és számítanak civil szervezetek támogatására ebben a munkában.

Az Összefogás a Kiszombori Rónay-kastélyért Egyesület nyitott, tagként, pártoló tagként jelentkezéseket a Kiszombor, Szent István tér 1. szám alatt, az egyesület székhelyén, irodájában 8-16 óráig fogadja.

A kastélyt Rónay Móric (1813-1890), Torontál vármegye al-, majd főjegyzője, első alispánja, majd vármegye főispánja építtette és 1859. december 7-én költöztek be feleségével. A II. világháború után a kastélyt a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vette birtokba. Sajnos ezután kezdődött meg a kastély pusztulása. Bútorait, egyéb berendezéseit elhordták, parkettáit felszedték. 1949-ben a kastélyparkot is kiírtották. 1956 után mezőgazdasági célból használták, tárolóhely, terményraktár és baromfikeltető üzemelt benne – olvasható a település honlapján.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap idézete

74 éve született Szegeden Temesi Ferenc, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró.

Tovább olvasom »