Megszavazta a kétharmad: amíg a járvány tart, Orbán Viktornak nem kell elszámolnia a rendeleteivel

Ahogy az várható volt, a kormánypárti kétharmad támogatásával a Parlament elfogadta a koronavírus-törvényt, melynek értelmében a veszélyhelyzet végéig Orbán Viktornak nem kell elszámolnia a rendeleteivel a Törvényhozás előtt, és a megválasztott képviselők sem vizsgálhatják felül a kormány védekezéssel kapcsolatos intézkedéseit.

A törvényjavaslat sürgősségi eljárásban való elfogadását az Országgyűlés 137 igen, 53 nem és 0 tartózkodás mellett fogadta el úgy, hogy az összes ellenzéki módosító javaslatot leszavazta – nyilván a nemzeti összetartozás égisze alatt.

Az ellenzék a legutolsó pillanatig próbálta meggyőzni a kormányzatot arról, hogy még egy ilyen válságos helyzetben is szükség van demokratikus garanciákra. Arra kérték a kormánypárti politikusokat, hogy időkorlátok közé szorítsák a rendeleti kormányzást, és legalább 60, 90 naponta számoljanak el a Parlament előtt, illetve lehetőséget kértek arra is, hogy a rendeleteket legalább utólag megerősíthesse a Ház.

Emlékezetes, a felhatalmazási törvényre azért volt szükség a kormányzat szerint, mert a veszélyhelyzetben meghozott rendeletek hatálya 15 naponta lejár, ha azokat nem erősíti meg a parlament. A kormányzat azonban a járvány elleni védekezés során is inkább a parlamenti ellenzék kiiktatásával foglalatoskodott, és kitalálta,

addig legyenek érvényesek a rendeletek, ameddig a kormány fenntartja a veszélyhelyzetet.

Jellemző a kormányzati hozzáállásra, hogy a hétfői szavazást követő percekben a Fideszhű sajtó már azzal riogatta a magyar embereket, hogy az ellenzék miatt kell feloldani a határzárat – azonban

erről a propagandakampányról is kiderült, hogy pusztán szimpla, rosszindulatú hazugság, tudatos hisztéria/pánikkeltés volt.

Ugyanis nem a felhatalmazási törvény elfogadásától függ a járvány elleni sikeres védekezés.

Az elfogadott törvény értelmében továbbá a börtönnel sújtható közveszéllyel való riogatás, de egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az is,

„aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa”.

Amely szintén aggályos, hiszen hogyan lehet a védekezés közepén az eredményesség kapcsán megfogalmazni kötelező érvényű álláspontokat.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink