Makó Car Lifestyle meet Summer Edition címmel rendeztek autós találkozót Makón pünkösdhétfőn. A munkaszüneti nap és a visszafogott időjárás meghozta a hatását, a Tesco parkolója, – ami a legnagyobb a városban, – teljesen megtelt.
A tavaly őszi találkozó nagyon jól sikerült, akkor már jelezték többen, hogy lehetne jobb időben is tartani, októberben este azért már hűvös van. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk egyet nyáron is, így hoztuk össze. Kimondottan ünnepnapra szerettük volna, mert ilyenkor zárva van a Tesco és még több hely van, senkit sem zavarunk – mondta el a Makói Csípősnek Csorba Zoltán társszervező, aki ezúttal is megköszönte az áruház támogatását, hiszen minden évben odaadják nekik a parkolót.
Annak ellenére, hogy most nem voltak vásárlók, mindenki a találkozóra jött, tele lett a hely. – Amikor létrehoztam a Facebook eseményt, két nap múlva elgondolkoztam, lehet, hogy kicsi lesz a parkoló, mert annyian jelentkeztek hirtelen – mesélte Zoltán. A legrégebbi autó egy Ford T-Modell volt, majd egy Packard a ’40-es évekből. A legújabbak pedig egészen napjainkból származnak, a különlegesebb autók között volt egy épített VW Arteon; egy ültetett, nagy felnis Tesla; és egy 320 lóerős Honda Civic Type R, amely a Nürnburgringen két évig a leggyorsabb volt az első-kerék meghajtásosok között.
A BigBlock TV is hozott el szép verdákat, valamint a makói Dobai Customs is jelen volt, akik egész évben mennek különböző bemutatókra külföldre is. A két régebbi autót a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete hozta, illetve kivonult a makói Street Core nevű fiatal csapat és a Magyar Tuning Centenary is tiszteletét tette. A résztvevők zömében a megyéből érkeztek, de jöttek Romániából, sőt Budapestről is.
Kérdésünkre a társzervező elmondta, a találkozót ősszel is megtartják, október 23. környékén, ennek részleteit később közlik.

