Megújult a klárafalvi templom

Hazai és uniós támogatással felújították a klárafalvi Szent Kereszt-templomot, amelyet hálaadó búcsúi szentmise keretében vasárnap áld meg Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök – közölte az egyházmegye.

Az 500 lakosú Klárafalvának már a középkorban is volt temploma, amelyet Assisi Szent Klára tiszteletére szenteltek, ez azonban a török korban a településsel együtt elpusztult.

Az 1935-ben épült, a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templom hossza tizenhat, szélessége négy méter. Megjelenése puritán, csak homlokfala díszített. Különlegessége a nyeregtetőben rejlik, amely a bejárati ajtó középen helyezkedik el, fölötte található a harang. A homlokzati fal a tetősík fölé magasodik, íves párkányhoz hasonlóan húzódik a toronyrész két oldalánál. A hátsó zárófal előtt látható a fából készült oltár, fölötte a feszület. A falakon 14 stációkép olajfestmény látható.

A felújítás során szigetelték a főfalakat, új mészkőburkolatot kapott a liturgikus tér, korszerűsödött az elektromos hálózat, energiatakarékos lámpatesteket szereltek fel, akadálymentesítették a sekrestyét, újrafestették az épület belső falait és a padokat. A templomtér megfelelő hőmérsékletét padfűtés biztosítja. Szigetelték, majd új vakolattal látták el a homlokzatot, kicserélték a tetőszerkezet héjazatát, és új ereszcsatorna-rendszert építettek ki. A templom energiaellátását napelemes rendszer biztosítja.

Az épületet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, a hazai központi költségvetés, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a helyi plébánia forrásaiból, mintegy 65 millió forintból korszerűsítették.

(MTI, fotó: Klárafalva Települési Értéktár)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink