Megvan a DEJA VU FESZTIVÁL teljes programja

Már csak kevesebb mint két hónap múlva startol el Magyarország legnagyobb retro fesztiválja, aminek immár elérhető a teljes programja! A 2022. június 3-4-5-i rendezvényen olyan világsztárok lépnek fel a 90—es és 2000-es évekből, mint Arash, Basshunter, Cascada, Lou Bega, Paradisio, Masterboy, La Bouche, Kate Ryan, Las Ketchup, Alex Gaudino és Alexandra Stan – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.

„Idén is kiemelten fontos a fesztivál számára a környezettudatosság, ezért ahogy már a tavalyi fesztiválon, úgy ebben az évben is készpénzmentes lesz a Deja Vu, és repohár rendszer várja a vendégeket, hogy amennyire lehet, csökkentsük a fesztivál ökológiai lábnyomát, és vendégeink figyelmét is felhívjuk ezzel környezetünk megóvására!” – mondta el Kovács Ádám, a fesztivál igazgatója.

A világsztárok mellett olyan ikonikus hazai előadók teszik tiszteletüket, mint a Kozmix, Korda György és Balázs Klári, DJ Sterbinszky, Náksi, Csordás Tibi, a Fresh, Kozsó, Bárány Attila, Krisz Rudi, DJ Dominique, Peat Jr & Fernando feat. Sheela, az Ufo Update, vagy épp Rakonczai Imre. De itt lesznek a szegedi éjszaka meghatározó alakjai is, Bigiboy, MolnárBé, Nacsa, DJ Lennard és Gabriel B.

A helyszín idén is az Újszegedi Partfürdő és Kemping lesz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink