Mészáros Lőrincék, az osztrák Strabag és a francia Colas is bejelentkezett a 35 évre szóló autópálya-koncesszióra

Egyelőre nem dőlt el semmi, a tárgyalásos eljárás első körében csak a részvételi szándékot kell jelezni és a pályázatban kiírt feltételek teljesítését kell igazolni, majd a közülük kiválasztottakat kérik fel a konkrét ajánlattételre – írja a 24.hu. A portál úgy tudja, még idén lezárhatják az eljárást. 

A kiírásból annyi látszik, hogy komoly pénzügyi hátteret és gazdasági erőt kell felmutatni a pályázóknak. A saját tőkére előírt követelmény 150 millió euró (durván 53 milliárd forint), a beruházási terv mellé legalább 1 milliárd euró (350 milliárd forint) „pénzügyi eszköz meglétét” kell igazolni a finanszírozó képességet bizonyítandó, a konkrét ajánlattétel mellé pedig 800 millió forint biztosítékot követel meg a koncessziós iroda.

Az már korábban ismert volt, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségei adják az elvárt tőkeerőt egy magyar cégekből álló konzorciumnak. Ennek egyik résztvevője a Dömper Kft., amelyről piaci körökben úgy tudják, hogy más tenderekhez hasonlóan ezúttal is a szlovák gyökerű Doprastavval közösködik majd. A gigaberuházás a külföldi nagy cégeket is érdekli. A részvételi szándékot a francia Colas az osztrák Strabag is jelezte.

A 24.hu szerint a Mészáros-csapat számára aligha okoz gondot a pénzügyi háttér megteremtése. A legutóbbi gazdagokat bemutató listán Mészáros Lőrinc vagyona már 450 milliárd forint felett járt, de ha ez nem lenne elegendő, az óriási pénzeket mozgató NER-vagyonkezelők magántőkealapjainak egy része is a felcsúti multimilliárdoshoz köthető.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink