Milliós értékű lopott bicikliket foglaltak le Nagylakon

Kétségbeesett német sértett, Olaszországból eltulajdonított kerékpárok, gyorsan reagáló magyar rendőrök – dióhéjban egy sikeres ügy.

Egy német férfi tett bejelentést a 112-es segélyhívón keresztül 2021. június 4-én délután arról, hogy egy olaszországi településről ellopták két, körülbelül 10 ezer euró értékű kerékpárját. A tulajdonos a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja munkatársának elmondta továbbá, hogy tudomása van arról, hogy a bicikliket a dél-alföldi megye határszakaszán keresztül, valószínűleg Romániába akarják vinni.

Ennek köszönhetően a Nagylaki közúti határátkelőhelyen a rendőrök 15 óra 10 perckor megállítottak egy gépkocsit, amiben három román férfi utazott. A jármű rakterében, egy matraccal letakarva a rendőrök nemcsak a szóban forgó két ellopott biciklit, hanem további három, értékes – feltehetően szintén lopott – kerékpárt is találtak. Azok mindegyikét lefoglalták, míg a három román állampolgárt előállították a Makói Rendőrkapitányságra.

Az ügyben pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást folytató Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a kerékpárok milyen módon kerülhettek a három személyhez.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink