📷 Mindenki Feri bácsijára emlékeztek Makón

Ma lett volna 96 éves Tóth Ferenc helytörténész, a makói múzeum egykori igazgatója, a város díszpolgára. Ennek alkalmából a József Attila Múzeum falán lévő emléktáblájának tartottak megemlékezést, valamint egy újat is avattak a Nagycsillag utcai szülőházánál.

Az avatáson Szikszai Zsuzsanna, a múzeum igazgatója azt emelte ki, hogy Tóth Ferenc a város utolsó pilihisztora volt, mindig alkotott és nem vágyott el, Makón akart élni és tevékenykedni.

Zombori István történész, ny. megyei múzeumigazgató arról beszélt, ünnepnap a mai, hiszen ma van a születésnapja Feri bátyánknak – hiszen mindenki így ismerte. Felidézte, hogy 1956 októberében fotósorozat készített a városi eseményekről, nem kis kockázatot vállalva. Ő ’69 nyarán ismerte meg egyetemistaként és akkor nagy lelkesen mesélte a régi múzeum hamarosan kezdődő bontását.

Jó időbe telt, de 1981-re elkészült a ma is álló múzeumi épület. A vezetése alatt az Espersit házat is kialakították, a két háború közti makói kultúrát bemutatva. Feri bácsi az ópusztaszeri hagymás ház létrehozásában is közreműködött, valamint a nagy méretű, ma már a városházán lévő festményeket is sikerült restauráltatnia.

Nagy szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás után népszerűsítették a Makóról elszármazottakat (Pulitzer József, Galamb József, Páger Antal). Zombori szelíd, kedves, mosolygós személynek írta le Feri bácsit, aki 1990-ben Makó díszpolgára lett.

Tóth Ferenc részletesebb életrajzát itt mutattuk be, a Makói Csípős Facebook oldalára pedig feltöltöttünk további fotókat is az emléktábla avatásról:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink