A makói képviselő-testület fideszes többsége még a kampányban, januárban elutasította az Indexen megjelent Tisza Párt adóemeléseit, amelyről azóta kiderült, hogy nem valódi dokumentum volt. A szerdai testületi ülésen Mucsi Tamás (DK) jelezte: már kérelmezte, hogy a testület tárgyalja a visszavonását.
Év elején Kaposvár fideszes polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének akkori elnöke egy felhívást tett közzé, amelyben elutasítja a Tisza Párt adóemelési csomagját. Ehhez csatlakozott rendkívüli testületi ülésen Makó is. Sokat elmond az előterjesztés komolyságáról, hogy a vita során a fideszes képviselők hozzá sem szóltak. Modok Csaba (Mi Hazánk) arról beszélt, „egy nem létező dokumentumról” fognak szavazni hamarosan, Mucsi Tamás (DK) pedig akkor azt mondta, a makói képviselő-testületnek politikai nyilatkozatok elfogadására nem lehet jogosultsága.
A TISZA-adóról szóló elutasító határozatot végül a 8 fideszes képviselő, illetve a polgármester megszavazta. Abban az időben az országban több település is szavazott róla, de azóta már van, ahol visszavonták a határozatot, például Pásztón és Kapuváron.
A héten testületi ülésen Mucsi Tamás ismertette, hogy önálló képviselő indítványt nyújtott be, amely csak a következő testületi ülésen kerülhet megtárgyalásra. Ebben azt kérte, hogy a 2026. január 13-án rendkívüli testületi ülésen elfogadott határozatot vonják vissza, amely Szita Károly megkeresése nyomán egy nem létező TISZA-adót ítélt el.
A következő testületi ülésen becsületbeli ügy, hogy korrigáljuk ezt a hibát és vonjuk vissza ezt a határozatot
– fogalmazott szerdán Mucsi.

