,,Muki” külföldön akar új életet kezdeni

Tudja, hogy itt ezzel a névvel nincs jövője, külföldön kezd új életet. Rendes ember akar lenni, soha többé semmi balhéja nem lesz – mondta a Blikknek K. András egyik Makón, Honvéd városrészben élő családtagja.

Mint arról beszámoltunk, a héten szabadult K. András, ,,Muki”, aki 2006 nyarán megerőszakolta, majd felgyújtotta a 18 éves, magyarcsanádi P. Henriettát. A lány néhány hét múlva belehalt sérüléseibe. Hiába volt különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett a gyilkosság, hiába találták bűnösnek erőszakos közösülésben és kifosztásban is, mivel csak 16 éves volt, nem ítélhették többre, mint 15 év, ez volt a kiszabható törvényi maximum.

A Blikk Honvédban járt, ahol az egyik férfi elmondta nekik: ,,Nagyon rossz érzés, hogy megint köztünk van, azóta a szomszédommal nem is igazán merünk kijönni. Nem hiszek benne, hogy valaki, aki ekkora gaztettet hajtott végre megváltozott volna.”

A szülői ház, ahonnan ,,Mukit” elvitték, már csak egy romhalmaz, oda nem tudott menni. Bár az anyja időközben meghalt, több rokona is él. Az egyik családtag azt mondta, segítenek neki, amiben tudnak, őt pedig ,,ne merjék keresni, mert különben baj lesz.” – Joga van a nyugodt élethez, aki ebben zavarja, feljelentjük – jelentette ki közvetlen hozzátartozója.

Egy másik családtag már kedvesebb és közlékenyebb volt. A Blikknek elmondta: ,,Nagyon megváltozott a börtönben. Csendes és nyugodt lett, már nem hőbörög mindenért. Azt tudja, hogy itt ezzel a névvel nincs jövője, külföldön kezd új életet. Nagyon furcsa neki a mostani világ, még csak nagyokat pislog és tanulja a dolgokat. Azt mondta, hogy rendes ember akar lenni, soha többé semmi balhéja nem lesz. Bulit nem tartottunk amikor szabadult, ő nem akart.”

K. Andrásnak végzettsége nincs, 14 évesen még alsóba járt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink