Négy hónap alatt kiderült, a csanádpalotaiakat becsapták és félrevezették

Mint az ismert, Csanádpalotán Perneki László polgármester és képviselő-testülete kapta meg az időközi választáson a felhatalmazást, hogy a 2024-es rendes önkormányzati választásokig irányítsák a települést. Folytatásos írásunkban górcső alá vesszük a történteket, amelyek tökéletes képet festenek a jelenlegi tragikus csanádpalotai helyzetről. (Kiemelt fotó: az urnafal a választások óta így néz ki.)

Az időközi választás óta eltelt négy hónap alatt egyértelműen kiderült, hogy a lakosságot orvul becsapták és félrevezették. A 2022. május 30-án megtartott testületi ülésen Perneki László az alábbiakat mondta:

„Tartottunk a jegyző úrral apparátusi értekezletet, úgy gondolom megértettük, miről is van szó, nem akartuk sanyargatni az apparátus dolgozóit, őket is a választás kicsit kifárasztotta. Bízom benne, hogy hamarosan teljes létszámmal tudunk az önkormányzatnál munkát végezni. … nehézkes volt az elmúlt időszak, hiszen csökkentett létszámmal dolgoztak.”

Valójában soha ilyen kevesen nem dolgoztak a csanádpalotai hivatalban. Legutóbb ketten távozak a pénzügyi csoportból, előtte pedig három másik dolgozó eltávolítását kezdeményezték a képviselők egészen nevetséges indokokkal, amelyeknek semmi köze nem volt a szakmai munkájukhoz. Mivel helyettük egyelőre nincs más, hiszen még az álláshelyeket sem hirdették meg, így maradtak, sőt egyiküket felkérték másnap jegyző jogkörében eljáró személynek. Sorban távoztak hivatali alkalmazottak és egyéb dolgozók, akik addig becsületesen végezték a munkájukat. Helyettük megbízási szerződéssel „szakértők” sokaságát alkalmazzák, hogy felderítsék a Debreczeni-éra állítólagos visszaéléseit. Ezzel kampányoltak és vezették félre a lakosságot és az őket támogató fideszes országgyűléssi képviselőt, Lázár Jánost.

Mára a napnál is világosabbá vált, hogy nincsenek csontvázak a szekrényben.

Jelentős nyomásra távozott az óvoda és a szociális intézmény vezetője. Rajtuk kívül több dolgozó is elveszítette munkahelyét a szociális intézményben. Olyanok, akik mindannyian az idősek ellátásában vállaltak aktív szerepet. Ők hosszú évekig a közmunkaprogramban dolgoztak és ezután sikerült a szociális intézménynek és az önkormányzatnak pályázati segítséggel megteremteni számukra egy sokkal megfelelőbb munkahelyet, mint a közmunka. Egy hiba elkövetése azonban lehetőséget adott Pernekinek és csapatának, hogy ezektől az emberektől megszabaduljon koholt gazdasági, pénzügyi nehézségekre hivatkozva, pedig a költségvetést ők is elfogadták és a bérükre fordítandó összeg is rendelkezésre áll.

Az önkormányzat társadalmi felelősségének ki kellene terjednie az idősek gondozására, és talán a létszámleépítést sem a szociális ágazatban kellett volna kezdeni. Lehet, hogy ez az első bizonyítéka annak, hogy a bentlakásos otthont valóban be akarják zárni?

A képviselők és a polgármester kitalálta, hogy csatlakoznak 2023. január elsejével a Nagyér Térségi Szociális Önkormányzati Társuláshoz, így egy 500 fős településen fognak majd dönteni a Csanádpalotát érintő szociális ügyekről. Lehet, hogy az új szervezet adja meg a lehetőséget arra, hogy végleg megszabaduljanak azoktól, akiktől akarnak? A képviselők már a csatlakozási döntés meghozatalánál arról vitatkoztak és kérdezősködtek, hogy mikor lehet kilépni onnan.

A társulás már egyszer, 2018-ban rosszul vizsgázott, Nyergesné Kovács Erzsébet polgármestersége idején történt rossz normatíva igénylés miatt még a Dr. Debreczeni István vezette önkormányzatnak vissza kellett fizetnie közel 8 millió forintot és a jövő társulása is hasonló vezetéssel lesz „megáldva”.

Kifolyó a MÁV területén. A csapadékvíz elvezető pályázat kivitelezője továbbra sem végezte el a munkát.

Szintén gazdasági megfontolásból létszámcsökkentésről döntött a testület, mely szerint a közalkalmazottak számát csökkenti, vagyis újabb munkavállaló veszítheti el az állását. A jelentős munkaerőhiány érdekes módon most nem zavarja a kormányhivatalt, nincs veszélyben a működés, sőt jelenleg a soros testületi ülések elmaradása sem föben járó bűn. A múltban ennél jóval kevesebbért is támadták az önkormányzatot és a polgármestert.

Pályázati forrást továbbra sem kapott a település és valószínűleg ezek a jövőben is elmaradnak

A Dr. Debreczeni István vezette önkormányzat a közel 300 millió értékű, TOP-os pályázat keretében megvalósuló Művelődés Ház felújítása projektet átterveztette, hogy a meglévő forrásból megvalósulhasson a beruházás, amit a Magyar Államkincstár el is fogadott, azonban erre Perneki László újabb változtatást eszközölve, 800 ezer forintért tanulmánytervet készíttet, ezzel tovább csúsztatva az építkezés megkezdését.

A közel egy kilométer járda építésével kapcsolatos pályázatot sem zárják le, mert visszaéléseket gyanítanak, pedig a Debreczeni vezette önkormányzat az előzetes műszaki paramétereknél jobb és hosszabb járdaszakaszokat épített. Az eredeti pályázatot Perneki László alpolgármestersége idején adták be, olyan szegélyekkel, amik az utakon és az autópályákon figyelhetők meg.

Sőt beadtak egy olyan utcát is, ahol új volt a járda.

Megbízási szerződéssel alkalmaznak olyan személyt, aki miatt az előző vezetés több pályázatot nem tudott lezárni, hiszen távozásakor nem adta át a kapcsolódó dokumentumokat. Bár végül, ha nála voltak eddig is, akkor talán valóban ő segíthet.

Debrecenit sokszor bírálták, mert nem fizette ki a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos pályázat kivitelezőjét, hiszen nem végezte el a munkát, ezt a kincstári ellenőrzés is alátámasztotta. Most kifizették, bár a munka továbbra sincs befejezve. A vállalkozó továbbra is fenntartja azon követelését, amelyek olyan számlák kiállításából fakadnak, amire nem volt szerződése. Lehet, hogy ezeket is kifizeti a város?

,,Dzsungel” parlagfűvel az egyik utcában

A képviselők által folyamatosan védett személy kártérítési igényét azonban elutasították a bogácsi üdülő üzemeltetésével kapcsolatban. Az ügy valószínűleg a bíróságon folytatódik.

Az intézmények folyamatosan beáznak, a közterületek gazosak, a vízelvezető árkok és azoknak környezete is elhanyagolt, rendszeresek a parlagfű és aranka miatti bejelentések, balesetveszélyes állapotok uralkodnak az utakon, ahová mart aszfaltot és földet hordtak, hiszen ők „másképpen” kátyúznak, mint az előző vezetés. Az idősek számára nem biztosítják az önkormányzat buszát (pedig ők kifizetnék) arra, hogy színházba vagy zarándoklatra menjenek. Megromlott az önkormányzat viszonya több helyi vállalkozóval, akikkel eddig zökkenőmentes volt az együttműködés. A rendezvények elmaradnak, már a „civil” szerveződés sem annyira egységes, mint korábban.

Most ,,másképp” kátyúznak

Azt hangoztatják, hogy Debreczeni börtönben lesz a tettei miatt, de a súlyos pénzekért felbérelt, Fidesz-közeli könyvvizsgáló sem talált olyat, ami miatt elmarasztalhatnák a volt polgármestert.

Olyan tettekért nem került még senki börtönbe, hogy játszóteret, járdát épített, utakat javított, fejlesztette a közintézményeket, szem előtt tartva a rezsiárakat korszerűsítegtte az energetikai rendszereket, sportpályát hozott létre az óvodások részére, segítette az idősek, gyermekek, sportolók utazását, támogatta minden lehetséges módon (ingatlan, pénzbeli és egyéb támogatások révén) a civil szervezeteket, tisztán tartotta a települést, jó hangulatú, színvonalas rendezvényeket szervezett, munkahelyeket teremtett, vagy éppen hasítva, házhoz szállítva juttatta el a tüzifát a rászorulóknak esetleg a teljes közvilágítást energetikailag hatékonyabbra cserélte. Debreczeni és csapata jelesre vizsgázott a covid időszaka alatt emberségből, a források megvonása sem volt akadály számukra. Fejlesztéseik valóban a közösséget szolgálták és bár biztosan követtek el hibákat, azért a fenti tények követendő példaként szolgálhatnak a mostani vezetés számára is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »