Negyedjére hirdetett meg a makói önkormányzat tíz telket az ipari parkban, de ezúttal sem jelentkezett rájuk senki. Ahogy a Korona étterem és a Lonovics sugárúti egykori árvaház épületénél, ezt is megpróbálják országosan meghirdetni.
Először még tavaly márciusban hirdették meg eladásra a 10405/48 helyrajzi számtól a 10405/55-ig, illetve a 10428/8-at és a 10428/10-et, de egyikre sem jelentkezett befektető. Ezeket meghirdették 2025 nyarán is, de augusztus 29-ig sem kellett senkinek, ezért ismételten eredménytelen lett a pályázati kiírás. Majd kiírták szeptember 24-én is, de október 31-ig nem jelentkeztek a befektetők. Tavaly novemberben újra meghirdették a pályázatot, erre 2026. február 21-ig várták a jelentkezőket.
A szerdai testületi ülés előterjesztése szerint azonban ezúttal sem kapkodtak érte, a határidőre nem jött be ajánlat. A 4.358-4.724 m2-es telkek ára 21,8-23,6 millió forint között van, található egy 16 ezer négyzetméteres, ez 82,7 millió forintba kerül, valamint egy 9 ezer m2-es 47 millió forintért.
A terv az, hogy a szokásos meghirdetésen kívül (mako.hu, Makói Hírek, hivatali hirdetőtábla), közzéteszik országos, vagy megyei napilapokban, továbbá „magas látogatottságú internetesen és sajtófelületeken”.

