Nehéz év van az állatvédők mögött

Nehéz évet hagy maga mögött a szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány, amelynek elsődleges célja az állatvédelmi prevenció, az információnyújtás és segélyezés – tájékoztatta a Makói Csípőst a szervezet.

Az alapítvány munkáját az utóbbi években megnehezítette a vírushelyzet, mivel prevenciós programjaikkal általános, középiskolásokat és esetenként óvodásokat látogattak meg a felelős állattartás jegyében. A pandémia alatt sok intézmény nem fogadott külsős vendégeket, így az online térbe szorult a szervezet és a közösségi média keretein belül szólította meg a fiatalokat.

Szegedi KontaktPont irodájukban is kevés nyilvános rendezvényt tudtak megszervezni, ám az információnyújtás, esetenként az ivartalanításokban való segédkezések folytatódtak a 2022-es évben is.

Balogh Ernő alapító ismertette, hogy ősszel a szervezet első kurátora öt év után leköszönt és jelenleg megbízott kurátor vezetése mellett működik az alapítvány és az általa fenntartott KontaktPont iroda. Hozzátette, hogy a szervezetnek hosszú távú céljai vannak és erről nem tettek le, még ha most egy picit lassítottak is. Jövőre új programokat dolgoznak ki, amelynek alapköve szintén a prevenció, a megelőzés, az ismeretterjesztés lesz. Irodájukban fiataloknak és idősebbeknek kívánnak rendszeresen állatvédelmi előadást tartani, az oktatási intézményekkel együttműködve klubdélutánokat megszervezni. De természetesen az ivartalanítási programokról sem mondanak le – hiszen vallják, a legtöbbet a megelőzéssel tehetik az állatok védelme iránt.

Az újévben is bárki jelentkezhet konzultációra az info@orszagosallatvedo.hu email címen keresztül, ha állattartással kapcsolatos kérdése lenne vagy tanácsra lenne szüksége. Az alapítvány új programjait elsősorban facebookos közösségi oldalán teszi közzé, illetve a KontaktPont iroda hirdetőtábláján.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »