Nem a főtéren, vagy a Hagymatikumnál, hanem a Petőfi parknál lesz nyilvános wc

A turisták első útja a Szent János téri társasház mögé vezet, hogy elvégezzék a dolgukat – mondta el a Makói Csípősnek Gáspár Sándor még február elején. A téma a mai testületi ülésen is előkerült, az említett helyszínen nem, viszont a Petőfi parkba kerül egy nyilvános wc.

A szerdai testületi ülésen Gáspár Sándor ismertette, nagy szükség lenne a Szent János téren nyilvános wc-re, mert a fürdőbe érkezők az épületek háta mögött végzik el a dolgukat. Ott ki lehetne alakítani egy nyilvános wc-t, ami esztétikusan néz ki, mint mondjuk Szegeden. Az önkormányzati képviselő felvetette, hogy a Hollósy Kornélia utcai parkolóhoz szintén lehetne kihelyezni.

Való igaz, a Hagymaház oldalában van, de a turisták vagy megtalálják, vagy nem. Ugyanakkor a Hagymaház előtti téren, a posta oldalában a cserjesorban rendszeresen ott végzik a nagy dolgukat.

Válaszában Farkas Éva elkezdett a Hagymaház kávézóval szemben lévőről beszélni. Hozzátette, a költségvetésben szerepel, hogy a Petőfi park közelében létrehoznak egyet és a ,,további lehetőségeket” vizsgálják.

(Fotó: archív)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink