Nem kérhetnek védettségi igazolást a kollégiumok

Az Eduline számolt be róla, hogy több egyetemi kollégiumban csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek biztosítanak férőhelyet idén. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felhívja a figyelmet, jelenleg nincs hatályban olyan jogszabályi rendelkezés, amely a koronavírus elleni védettség tényének igazolását a kollégiumi férőhelyek igénybevételének feltételeként írja elő.

Péterfalvi Attila azt írja, ők is a sajtóból értesültek az ügyről, ugyanakkor korábban többször jelezték, hogy a koronavírus elleni védettség ténye, illetve annak hiánya egészségügyi adatnak, így különleges adatnak minősül, jogszerű kezelésének feltételeit az általános adatvédelmi rendelet, illetve az azt kiegészítő magyar jogi rendelkezések határozzák meg. A kötelező adatkezelésnél a jogszerűség alapvető feltétele, hogy azt uniós vagy tagállami jogszabály elrendelje. Ilyen például a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló rendelet, amely a rendezvények látogatását szabályozza.

Az adatkezelés vonatkozásában „sem állapítható meg az érintett hozzájárulásának önkéntessége”, ezért a NAIH felhívta a figyelmet,

ilyen jogszabályi rendelkezés hatályba lépéséig a felsőoktatási intézmények a kollégiumi elhelyezés feltételeként a koronavírus elleni védettség tényének igazolását jogszerűen nem kérhetik.

Bár a szabályokról az intézmények maguk döntenek, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egy levélben azt javasolta, hogy a kollégiumokat „lehetőség szerint” csak beoltott hallgatók használják.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Interaktív táblákkal gyarapodott a makói Návay iskola

Tegnap, Mikulás napján 10 darab okostáblát kapott a fenntartótól a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, ezzel lényegében megközelítették a 100 százalékos ellátottságot. A jó hírről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.

Tovább »

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »