Nem mindenki Kaleta: egy budapesti pedofilt egy hónapra rács mögé dugtak

A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit gyermekpornográfia bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi július 9-én éjjel lakásának erkélyén meztelenül önkielégítést végzett, miközben magáról előre beállított, időzített fényképezőgéppel fotókat készített.

A férfi lakásán tartott házkutatás során az informatikai eszközein jelentős mennyiségű, 18 év alatti személyekről készült pornográf kép- és videófelvételt találtak, amelyeket különböző torrentoldalakról töltött le és tett mások számára is hozzáférhetővé.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását – tették hozzá.

Közölték azt is, a lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközökből, adathordozókból, azok nagy számából és a letöltött adatmennyiségből megállapítható, hogy a gyanúsított a gyermekpornográfiával kapcsolatos cselekményét huzamosabb ideje végezte.

Tanúvallomás alapján a ház lakói már korábban is látták a férfit meztelenül az erkélyén tartózkodni és önkielégíteni. Emiatt megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A gyanúsított az ülésen előadta, hogy egy fennálló betegségére olyan gyógyszert szed, amely mellékhatásként viselkedésbeli zavarokat – többek között fokozott libidót és hiperszexulítást is – okozhat, ennek igazolására azonban semmilyen dokumentáció nem található a nyomozati iratok között.

A terhelt által hivatkozottak pontos feltárásához igazságügyi orvosszakértői vélemény szükséges, amely jelenleg szintén nem áll rendelkezésre, így annak beszerzése a nyomozás egyik legfontosabb és legsürgősebb további feladata.

A bíróság álláspontja szerint az ilyen típusú bűncselekményeknél – a mai technikai lehetőségek mellett – az enyhébb kényszerintézkedés nem alkalmas a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére, ezért a terhelt esetében a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók

– olvasható a közleményben.

A pedofil-bűncselekmények hazai büntethetősége azután került a közvélemény homlokterébe, hogy Kaleta Gábor perui nagykövetet a legnagyobb titokban próbálták hazacsempészni, miután egy nemzetközi nyomozás eredményeként kiderült, 19 ezer gyermekpornográf fotó volt elmentve a számítógépén. Az csak tovább fokozta a közfelháborodást, hogy Kaleta az egészet megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel és fényképenként 28 forintos bírsággal.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink