Nem tudni mi történt, amikor leállt az informatika a ’18-as választáson

Szabó Tímea, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje, a Párbeszéd társelnöke elég drámai képet festett le a közelgő áprilisi országgyűlési választások elé. Az országgyűlési képviselőt az ATV-ben az EBESZ-küldöttségről kérdezték, amire is közölte, hogy miről is tájékoztatta a nemzetközi választási megfigyelőket.

Az ellenzék akadályoztatva van a médiahozzáférésben, ő például már 2013 óta nem kapott meghívót a köztévébe, de Karácsony Gergely sem volt vendég a Kunigunda úton az elhíresült biciklis interjú óta. Szabó Tímea beszélt az EBESZ-nek a voksturizmusról; mert szerinte

,,a Fidesz arra készül, hogy akár Ukrajnából is behozzon tömegével szavazókat”.

A politikus továbbá felhozta a körzethatárok átszabását, a plakátok kihelyezésének korlátozását, illetve, hogy a Posta nem szórhat politikai kampánytermékeket, ami szintén az ellenzéket érinti. 

,,És akkor még nem is beszélek arról, hogy ugye ’18 áprilisában a választáson hogyan tűnt el hirtelen, vagy hogyan ‘romlott el’ az IT-rendszer órákra, amikor ki tudja, mi történt”

– idézett fel egy majd 4 éves összeesküvés-elméletet Szabó Tímea. 

Az országgyűlési képviselő szerint mindezekből az következik, hogy szükség van független nemzetközi választási megfigyelőkre, akik amilyen gyorsan csak tudnak, álljanak munkába itt, és monitorozzanak.

Szabó Tímea Varga Judit reakciójából arra következtetett, hogy a Fidesz fél, mert

,,ők valóban el akarják csalni a választást, de az ellenzéki pártok ezt nem fogják hagyni”.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink