Nem volt jegye, megütötte és megharapta az ellenőrt és egy utast

A szegedi rendőrök elfogtak egy 22 éves helyi férfit, aki erőszakosan viselkedett a jegyvizsgálókkal a 2-es számú villamoson, egy utast pedig bántalmazott is – közölte a police.hu szombaton.

A rendőrségre 2021. december 2-án kora délután érkezett bejelentés, hogy Szegeden a 2-es számú villamoson egy agresszív férfi szidalmazta a jegyvizsgálókat, akik ellenőrizni akarták az általuk jól ismert, rendszeres bliccelő utazási jogosultságait. Az elkövető ki akarta vonni magát az ellenőrzés alól, ezért egy férfi a jegyvizsgálók segítségére kelt, hogy feltartóztassa az agresszív potyautast, aki ettől még ingerültebbé vált, többször megütötte majd meg is harapta a sértettet.

Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek és az erőszakos garázdát előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – írja a rendőrség honlapja.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink