Nemzetközi sajtó: Orbán meggyőzte a szavazókat, hogy az ellenzék háborúba vezetné az országot

A nyugati portálok a vezető hírek között számolnak be a magyar választás eredményéről. (Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP)

A CNN arról ír, hogy a magyar választási kampányt Moszkva ukrajnai inváziója uralta, ami miatt Orbánnak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fenntartott szoros kapcsolata is górcső alá került. Győzelmi beszédében Orban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt nevezte az „ellenfélnek”, akit a kampány során le kellett győznie. A cikk kiemeli, hogy Orbán szigorú ellenőrzést szerzett a magyar igazságszolgáltatás, a média és az oktatási intézmények felett. Olyan jogszabályokat hozott, amelyek a migránsokat és az LMBTQ+ közösséget célozzák, és arról beszélt, hogy illiberális államot kíván építeni az EU-n belül. Arról is szó esik az írásban, hogy Orbánnak már az invázió előtt is kényes volt a viszonya az EU-val. Kormányát az unió vezető személyiségei a jogállamisági kérdések miatt bírálták; az év elején az európai legfelsőbb bíróság engedélyezte, hogy az EU blokkolja a Magyarországnak és Lengyelországnak nyújtott finanszírozást a demokratikus jogok megsértése miatt.

A Reutersnek a magyarországi választásról szóló írása Orbánt nacionalista miniszterelnökként említi, aki a vasárnapi választásokon sorozatban negyedszer is elsöprő győzelmet aratott, mivel a választók támogatták konzervatív, illiberális államra irányuló törekvéseit, és nem foglalkoztak a Budapest és Moszkva szoros kapcsolatai miatti aggodalmakkal. A magyar miniszterelnököt kínos manőverezésre kényszerítette Ukrajna orosz inváziója a Vlagyimir Putyinnal fenntartott szoros kapcsolata miatt, de sikerrel megoldotta a problémát. Meggyőzte a párt törzsszavazóit, hogy a Márki-Zay Péter vezette hatpárti ellenzéki szövetség, amely az Európai Unióval való kapcsolatok rendezését ígéri, háborúba vezetheti az országot. A cikkíró szerint kényelmes győzelme felbátoríthatja az 58 éves Orbánt politikai programja folytatására, amely a kritikusok szerint a demokratikus normák, a médiaszabadság és a kisebbségek, különösen a melegek és leszbikusok jogainak felforgatását jelenti. Márki-Zay Pétert is idézi a cikk: „Nem akarom elrejteni a csalódottságomat, a szomorúságomat … Tudtuk, hogy egyenlőtlen játéktér lesz. Elismerjük, hogy a Fidesz megkapta a szavazatok hatalmas többségét. De még mindig vitatjuk, hogy ez a választás demokratikus és szabad volt-e”.

A brit hírügynökség egy másik cikkben a Magyarország előtt álló gazdasági nehézségeket sorolja: nem lesz egyszerű a most következő ciklus, mert gyorsul az infláció, a jelek szerint lassul a gazdaság, miközben az uniós vezetőkkel folytatott jogállamiságra vonatkozó viták miatt kétséges az uniós pénzek érkezése, már pedig erre nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak. Arra is kitér a cikk, hogy energetikai problémái is lehetnek az országnak a túl erős orosz függés miatt, illetve az orosz invázióra adott uniós válaszok is szoríthatnak helyzetén.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség is hírt adott a magyar választások eredményéről, szerintük Orbánnak sikerült a megfelelő politikai irányt kiválasztania a szomszédos ukrajnai katonai konfliktus körülményei között, amely a választási kampány fő témájává vált. 

A BBC szerint Orbán viszonya megromlott az EU-val, szerintük „a Fidesz aláásta Magyarország demokratikus intézményeit”. A brit állami média kiemeli, a kampány során az ellenzék hívószava az Orbán vagy Európa volt.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ott marad az EU vezetői között, ami további összecsapásokhoz vezet az unió alapértékei körül, és tovább nehezíti a Moszkva elleni kemény fellépést – írja a Politico. Bár a lap szerint, ami Orbo-Magyar Birodalomnak nevezi Magyarországot, Orbán győzelme várható volt, különösen úgy, hogy a magyar miniszterelnök a markában tartja a médiát, a győzelem mértéke sokkolta a leváltására szövetkező politikai ellenfeleit. A Politico úgy látja, hogy a magyar miniszterelnök győzelmi esélyeit nem rontotta a Putyinnal ápolt közeli kapcsolata: ehelyett Orbán Magyarország békéjének és stabilitásának őrzőjeként lépett fel, aki gondoskodik róla, hogy az ország ne sodródjon bele az ukrajnai háborúba. 

A lap kiemeli, hogy a választási pálya Magyarországon különösen egyenetlen, hiszen a jelenlegi választási rendszert Orbán pártja, a Fidesz tervezte meg, amely közvetve vagy közvetlenül irányítása alatt tartja a médiát is. A lap megjegyzi, hogy Orbán választási sikere tovább növelheti ambícióit, hogy befolyását külföldre is kiterjessze, hiszen a magyar miniszterelnök, aki Európa legrégebben hivatalban lévő vezetője, hajlamos rá, hogy a sajátjánál magasabb súlycsoportban szálljon a ringbe. A Politico megjegyzi, hogy Orbán győzelme kérdéseket vet fel a visegrádi négyek sorsáról is, hiszen a Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország által alkotott szövetség egyre nagyobb nyomás alatt van, mivel többi tagja Orbánnál keményebb fellépést támogat Oroszországgal szemben.

A Magyarországgal szomszédos Ukrajnában zajló konfliktus mindent megváltoztatott – írja az Orbán győzelméről beszámoló cikkében a Le Monde. A lap szintén megemlíti, hogy a miniszterelnök Magyarország védelmezőjének szerepében pózol, és a béke és a stabilitás garanciájaként tünteti fel magát azzal, hogy nem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnába és megszavazni azokat a szankciókat, amelyek megfosztanák Magyarországot az értékes orosz olajtól és gáztól. A Le Monde nem felejti el megjegyezni, hogy Orbán győzelméhez azonnal gratulált az olasz populista politikus, Matteo Salvini és a francia szélsőjobbos Marine Le Pen is. 

Orbán győzelme lendületet adhat Putyinnak – írja a Time, amelynek cikke szerint bár Magyarország népessége sziklaszilárdan EU-párti, a magyar kormány Orbán vezetése alatt erősen a Kreml felé hajlott. „Míg Orbán külföldre irányuló üzeneteiben Magyarország semlegességét hangsúlyozta, a belföldi állami média Putyin inváziót igazoló szövegeit ismételte papagáj módjára. Orbán nem volt hajlandó nevén nevezni és elítélni Putyint, ehelyett annyit mond, hogy ellenzi az ukrajnai háborút. Azt sem engedte meg, hogy a NATO Magyarországon át fegyvereket szállítson Ukrajnába. Bár Orbán nem ellenezte az EU által az orosz kleptokratákra és intézményekre kivetett szankciókat, azt ígérte, hogy megakadályoz minden olyan intézkedést, ami az orosz olajat vagy gázt érintené” – írja a Time. 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink