Szerda délután tartotta a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola hagyományos programját, a Nyitott Kapuk rendezvényt.
Ez a rendezvény több évtizedre nyúlik vissza, ennek célja, hogy a pályaválasztás előtt álló nyolcadik, de akár már hetedikes tanulók is eljöhetnek, megismerhetik az iskolát és az itt folyó képzésekről kaphatnak információkat – mondta el a Makói Csípősnek Aszódiné Pernye Szilvia.
A megbízott igazgató hozzátette:
,Bízunk benne, hogy ezzel megkönnyítjük a pályaválasztás előtt álló tanulók döntését, hogy milyen irányba is menjenek tovább.”
Az eseményen Nagy Sándor városi rendőrkapitány beszélt a rendészeti képzésről, a kórház részéről is hangzott el tájékoztatás az egészségügyi pályáról, majd egy izgalmas önvédelmi bemutató zajlott. Továbbá különböző állomásokon rendészeti, egészségügyi és kisgyermeknevelő tanulóik mutatták be az itt folyó munkát.
Ez és a szeptemberben tartott pályaorientációs nap elég népszerű, utóbbi inkább foglalkoztató jellegű, míg a mai nap inkább hasznos tudnivalók hangzottak el. Főleg makói, illetve a kistérség általános iskoláiból érkeztek, de jöttek Orosházáról és Hódmezővásárhelyről is – tudtuk meg Aszódinétól.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |