Nyomokban gyümölcsöt tartalmazhat – lehet, hogy csak aromát iszik

[ad 1]

Sorra buktak meg a teszteken a gyümölcsteák. Az olcsóbbak olykor több valódi gyümölcsöt tartalmaznak, mint egyes prémiumkategóriás termékek.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 36 koffeinmentes erdei gyümölcsteát, köztük hatféle gyerekteát vizsgált meg, hogy milyen arányban tartalmazzák a névadó gyümölcsöt, s van-e bennük aroma és adalékanyag. Meglepő eredmények születtek!

Azt sem tudjuk, mit iszunk – egyik terméken sem tüntették fel az összes összetevőt

Andacs Noémi, az Egyesület titkára a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a teákat a címkék alapján tesztelték, s arra a megállapításra jutottak, hogy a gyártók nagyon sok esetben nem tüntetik fel, hogy az összetevők milyen százalékban vannak jelen a termékben.

A vizsgált 36-ból ez 9 termékre volt jellemző. Egyetlen olyan teát sem találtak továbbá, amelynek a csomagolásán minden összetevő fel lett volna tüntetve.

A 36-ból 12 terméknek 2 százalék vagy annál kevesebb volt a névadó gyümölcstartalma, a lista élén azonban olyan teák végeztek, amelyekben 36-40 százalék volt a gyümölcstartalom, számolt be Andacs Noémi.

Csak egyben nem volt aroma

Elmondta azt is: a 36 termékből mindössze egy olyan volt, amely nem tartalmazott aromát. Ami viszont még inkább lehangoló, hogy mind a hatféle, tesztelt gyerekteában volt aroma.

Azt is vizsgálták, hogy vannak-e másféle adalékanyagok a teában, s 12 termékben találtak ilyet – például cukrot, édesítőt, joghurtport.

Nincs előírás a gyümölcstartalomra

Pleva György, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője hangsúlyozta: a szabályok szerint egy termék akkor viselheti a gyümölcs nevét, ha abban valóban maga a gyümölcs van, s ebben az esetben a százalékos arányát is kötelező feltüntetni. Ha azonban aromát tartalmaz, akkor például csak málnaízű teaként lehet árusítani.

Az uniós szabályok nem térnek ki arra, hogy a gyümölcsteáknak mekkora arányban kell tartalmazniuk az adott gyümölcsöt. A jogszabály azt azonban kimondja, csak olyan anyagok használhatók a teák csomagolására, amelyekből semmiféle káros anyag nem szabadul fel, nem változtatja meg az élelmiszer ízét.

A teaszakértő szerint filteres gyümölcsteát ne!

Olekszik Dorottya teaszakértő a műsorban elmondta: tévhit, hogy a filteres tea gyorsabban és kényelmesebben elkészíthető.

Ugyanannyi időbe telik egy jó minőségű tealevet leönteni forró vízzel, mint egy filtert, a végeredmény azonban egy finomabb ital.

Azzal is szoktak érvelni, hogy a filteres tea olcsóbb, de a szakértő szerint ez sem igaz, elég csak a kétféle termék kilónkénti árát összehasonlítani.

Sokan arról is meg vannak róla győződve, ha gyümölcsteát isznak, egészséges italt fogyasztanak.

Olekszik Dorottya azonban inkább óva intene ezek fogyasztásától, különösen az emésztési problémákkal küzdőknek nem javasolja, mert magas a savtartalmuk, gyerekeknek pedig kifejezetten az alacsonyabb PH-értékű rooibos teát tanácsolja.

A Tudatos Vásárlók teatesztje itt tekinthető meg.

(hirado.hu)

[ad 2]

 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A Makói Idősek Otthonában járt a Hanki-Ker Mikulása

A Csongrád-Csanád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonába az idősek által már hosszú-hosszú évek óta nem látott vendég érkezett egy helyi vállalkozás, a Hanki-Ker Kft. kezdeményezésének köszönhetően – számolt be róla Botlik Anita.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink