A 2025–2026-os szezonban a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakk Csapatbajnokságban 11 csapat mérte össze tudását. A makóiak célja az volt, hogy az elmúlt években elért dobogós helyezéseik sorát tovább gyarapítsák, amelyet idén is sikerült megvalósítaniuk.
A Duocor-Makó 3 a bajnokság teljes időtartama alatt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és végig az élmezőnyben szerepelt. A fordulók során többnyire a második és a harmadik helyen álltak, a szezon végére pedig sikerült megszerezniük a rendkívül értékes ezüstérmet.

A vármegyei csapatbajnokság kiemelt szerepet töltött be egyesületünk utánpótlás- és ifjúsági nevelési programjában. A mérkőzéseken elsősorban fiatal játékosaink kaptak lehetőséget a bizonyításra, akik mellett fokozatosan a rutinosabb felnőtt versenyzők is szerepet vállaltak – fogalmazott a Makói Csípősnek Horváth Zsolt, a Duocor-Makói SVSE sakk szakosztályának ügyvezető elnöke.
Külön kiemelte legeredményesebb pontszerzőjüket, Restás Péter FIDE mestert, aki több mint fél évszázados sakkmúlttal a háta mögött ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A szezon során lejátszott 9 partijából 8 pontot szerzett, ezzel jelentős mértékben hozzájárulva csapatuk ezüstérmes szerepléséhez.

