Hegyi Adrián nem számít csodára, de szeretné megmutatni, hogy a Munkáspárt országgyűlési képviselőjelöltjeként tud alternatívát felmutatni. A fiatal jelölt jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen folytatja jogi tanulmányait.
Hegyi Adrián bemutatkozása szerint a Munkáspárt az egyetlen olyan párt, aki baloldali értékeket képvisel és a mindennapi problémákkal foglalkozik, ezért tartotta fontosnak az indulását. Ezzel kapcsolatban kérdésükre azt válaszolta: nem vár csodát, de arra számít, hogy az emberek látni fogják, van alternatíva a két nagy párton kívül is, nem csak a gazdagok pártja létezik, hanem a kis, dolgozó emberekért, a nyugdíjasokért, diákokért tevő, mint a Munkáspárt.

Programja között szerepel a saját, jól felszerelt kórház biztosítása Makónak; állami idősotthonok, szociális otthonok létrehozása, hiszen itt is óriásira nőttek a várólisták és a családok számára nehézséget jelent, hogy éveket kell várni az idős hozzátartozó elhelyezésére. Ehhez kapcsolódóan a képviselőjelölt elmondta,a lakhatási válság megoldására állami bérlakásépítési programot indítana, amelyeket később az önkormányzatok adhatnának ki a valódi rászorulóknak.
Továbbá szerinte dél-alföldiként kiemelt cél, hogy a mezőgazdaság tartsa el a vidéken élő lakosságot; valamint a vidék eltartó és megtartó képességét a városi lakosság szintjére emelnék. A programja szerint bölcsődék, óvodák, járható utak kellenek, szabad internet hozzáférés, több kulturális, művelődési lehetőség.
Azt is szeretné elérni, hogy az állam birtokolja a legtöbb földet a képviselők pedig nem legyenek a választópolgárok számára elérhetetlenek.
A Munkáspárthoz kapcsolódó hír, hogy a Szolidaritás Párttal tárgyalnak a közös indulás lehetőségéről.


