? Ősszel közösen indul két ellenzéki párt Makón

A Jobbik és az MSZP helyi elnökei sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az önkormányzati választáson közösen indulnak az Önálló Városunkért Mozgalom színeiben. Kiderült, hogy hét körzetben indítanak jelölteket, a kimaradó egyben pedig nem indulnak rá a Demokratikus Koalíció elnökére.

Molnár László szerint az embereknek nem pártpolitikára van szüksége, hanem azoknak szeretnének bizalmat szavazni, akik a városért dolgoznak, lokálpatrióták, nem uszítanak. Elmondása szerint az Önálló Városunkért Mozgalom célul tűzte ki azokat az elgondolásokat, amiket ők is vallanak, így ősszel nem pártszínekben indulnak.

,,Minden lakó régi vágya, hogy a képviselők ne központi utasításra végezzék a dolgukat, ne egy másik település polgármestere jöjjön el Makóra és mondja meg, hogy mit csináljanak. Legyen Makón újra önálló”

– tette hozzá az MSZP makói elnöke.

Eszerint tehát létrejött a Jobbik-MSZP összefogás, a Demokratikus Koalíció pedig egyedül indul. Ugyanakkor koordinálnak: elhangzott, hogy a koordináció részeként a három ellenzéki párt elnöke ellen nem indítanak másik ellenzéki jelöltet. Így vélhetően Zeitler, Molnár és Mucsi egyedül indulhat a fideszes jelölttel szemben az adott körzetben.

Zeitler Ádám emlékeztetett: korábban már többször hangoztatta, hogy Makón várospolitikára van szükség pártpolitika helyett. Úgy véli, a most bejelentett lokálpatrióta mozgalom sikeresen szerepelhet.

Legyen újra Makó a makóiaké – ezt szeretnénk képviselni

– fogalmazott.

Kiderültek a jelöltek is. Az Önálló Városunkért Mozgalom színeiben Kiss Imréné, Sipos Zsuzsanna, Földesi Csabáné Molnár Mónika, Gáspár Sándor, Nagy Zsolt, Molnár László és Zeitler Ádám indul. Hogy a jelöltek melyik körzetben indulnak, azt később hozzák nyilvánosságra.

Újságírói kérdésre elhangzott: még várják, hogy ki fog bejelentkezni polgármesterjelöltként. Ha meglesz az összes jelölt, akkor megnevezik, hogy ki támogatnak. Aki irántuk nyitott, azzal leülnek tárgyalni, elmondásuk szerint egységre, nyugalomra van szükség a városban.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink