Péntek délelőttre rendkívüli bizottsági üléseket, illetve testületi ülést hívtak össze. Négy napirendi pont lett volna, az egyikben arról szavaztak volna, hogy a Munkás utcai idősek klubjába viszik a hajléktalanok ellátását, onnan az időseket pedig a Királyhegyes utcára költöztetik. A fideszes képviselők végül elálltak a tervtől és levették napirendről.
A Társadalmi Esélyteremtés Bizottsága és a Szociális és Lakásügyi Bizottsága rendkívüli, összevont ülésén részt vett a Makói Csípős is, ezt élőben közvetítettük Facebook oldalunkon. Mindössze egy napirendi pont lett volna, a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény ellátásainak átmeneti áthelyezése. Ez arról szól, hogy mivel romos állapotban van az Ardics utca végén, a város határában a hajléktalanok éjjeli menedékhelye, illetve nappali melegedője, őket „átmenetileg” a Munkás utcai idősek klubjába költöztetik. Onnan pedig a Királyhegyesi utcai idősek klubjába viszik az érintetteket.
A bizottsági ülésen váratlanul levetette a napirendről Botlik Anita és Modok Csaba, a két bizottság elnöke. A témához hozzászólva Gáspár Sándor, – akinek a körzetében található a Munkás utcai idősek klubja, – kért szót. A képviselő elmondta, neki erről senki nem szólt előzetesen és azt kérdezte, ez kinek az ötlete volt? Arra utalt, nem várható el az idősektől, hogy a város másik végébe menjenek (a Királyhegyes utcára), nem is beszélve arról, hogy van, aki ebédért jár a Munkás utcai telephelyre. Ráadásul ott van mellette a játszótér, a Kassai utcai óvoda és ezt mindenképpen át kellene gondolni, hogy oda viszik a hajléktalanok ellátását.
Válaszában Farkas Éva Erzsébet polgármester arról beszélt, hogy a hajléktalanok ellátása egy konténer alapú ingatlanban lesz. Ehhez először el kell bontani a jelenlegi épületet az Ardics utcán és néhány hónapig, amíg elkészül az alapzat, addig kerülnének a Munkás utcai helyre a hajléktalanok. A polgármester úgy tudja, nyáron kevés hajléktalan, 8-10 fő kér éjszakára szállást. A kommunikáció hiányáért elnézést kért Gáspártól.
Molnár László azt mondta, a városban általában minden döntés úgy születik meg, hogy a legérintettebbet nem kérdezik meg, ezúttal éppen akinek a körzetében van, Gáspár Sándor maradt ki az egyeztetésből. A képviselő kiemelte, a Munkás utcára ilyen formában nem lehet odavinni a hajléktalanok ellátását.
Mucsi Tamás rávilágított, a városvezetés rendkívüli testületi üléseken próbálja a fontos ügyeket átvinni, ez történt ezúttal is, a sajtó minimálisra csökkentésével (ezúttal csak a Makói Csípős volt jelen). A képviselő szerint egy ilyen döntést csak akkor lehet meghozni, ha az ott élőket megkérdezik. Úgy véli, a hajléktalanokkal társadalmi problémákkal küzdő, alkohol és drogfüggő emberek is megjelennének az óvoda és a játszótér mellett, ez pedig egyáltalán nem helyénvaló.
Végül tehát a bizottságok levették napirendről és az azt követő testületi ülésre sem került be az anyag. Vélhetően egy későbbi ülésre hozzák be.



