Rákay Philipék töretlenül vívják harcukat a Facebookkal több száz millió forintból

Új, hivatalos Facebook-oldalt indított Rákay Philip, aki azért szánta el magát a lépésre, mert augusztus közepe óta durva korlátozást kellett átélnie a közösségi platformtól, és így nem ér el elég emberhez.

A kormánypárti Magyar Nemzet erről úgy ír, hogy ,,őket nem lehet csak úgy betiltani, így saját fegyverével győznék le a Facebookot”. Ezt a többi, magát jobboldalinak tartó megmondóemberrel együtt tennék meg a Megafon véleményvezére szerint.

Rákay egy videóban elárulta,

az egyik bejegyzését gyűlöletbeszéd miatt távolították el, amit persze ő döbbenetesnek tart, mert az szerinte messze áll tőle.

A Patrióta nevű csatorna influenszerének elmondása szerint egy éve kezdtek közösségimédia-felületük építésébe a megafonos csapattal, mert elegük volt abból, hogy ,,a jobboldali, patrióta hangokat” elnémítják az interneten. Szavai szerint

,,megunták azt is, hogy a globalista, baloldali mantra szakad rá mindannyiunkra minden egyes felületről, a Facebooktól kezdve a Netflixig.”

Ez ellen végül fellázadtak, ,,felmentek a pályára, és úgy harcoltak, mint még soha”.

Kovács István, a Megafon Központ alapítója a lapnak arról is szólt, szerinte felháborító, hogy Rákay Philipet a Facebook egyik pillanatról a másikra letiltotta. Mindenesetre Kovács szerint

,,most nem a kesergésnek, hanem a harcnak van itt az ideje”.

Azt is elmondta, hogy az ugyancsak megafonos Bohár Dánielt néhány hónapja szintén elkezdte korlátozni a Facebook, ezért az ő oldalát is újraindították.

Rákay egyébként úgy véli, a túloldalon létrehoztak egy ,,balliberális játszóteret” a saját ízlésük szerinti szabályrendszerrel. Szerinte viszont tönkretették a játékukat, ezért jött a nekik nem tetsző vélemények korlátozása. Ezenkívül úgy látja, életveszélyes volna fél évvel a valaha volt legfontosabb országgyűlési választás előtt más utat választani, mert a legfőbb közéleti csatatér továbbra is a Facebook, ha szeretjük, ha nem. Éppen ezért, ha ügyes, kreatív, trükkös eszközökkel kell operálniuk, akkor úgy fogják ,,meghekkelni” őket – fűzte hozzá.

Az oldalát újraindító megmondóember mindezt ,,egyfajta online forradalomként” emlegette. Ugyanakkor vélekedése szerint

,,a Facebook egyértelműen politikai szándékkal avatkozik be a magyar választásokba”.

Rákay a kormányközeli lapnak leszögezte, akárhányszor igyekeznek elhallgattatni őket, ők újra és újra új oldalakat fognak létrehozni.

Csak októberben 126 millió forintot költöttek hirdetésekre

Arról nem beszélt, miből és mennyit szoktak költeni Facebook-hirdetésekre. Deák Dániel csak az október 2. és 31. közötti időszakban 37 681 365 millió forintot költött el. Rákay Philip, aki 34 639 724 forint elköltéséről gondoskodott facebookos hirdetések formájában. Bohár Dániel 12 684 009 + 5 375 628 forintot, Déri Stefi 13 811 685 forintot, a KonVerzió névre hallgató, de szintén a Megafonhoz tartozó oldal 13 044 480 forintot, Trombitás Kristóf 9 000 110 forintot, Kovács István 173 342 forintot költött.

Rákay egyébként a Hódmezővásárhely, Makó és Kistelek környékén fogható Rádió 7 egyik tulajdonosa.

Facebook Hirdetéstár
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »