Jakab: a szabadságharcosnál tele lett a gatya

Úgy rögzítette az üzemanyagárat 480 forinton, hogy egy ujjal nem nyúlt az adókhoz. A szabadságharcosnál tele lett a gatya. Kell a pénz, kell az adó, hogy legyen miből kifizetni a 13.havi nyugdíjat – reagált a Jobbik elnöke a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára.

,,Orbán szerint nem kell óvatoskodni a benzinárral, ezért ő nem is gatyázott, beavatkozott. Ez aztán a bátorság! Szó nincs már a jövedéki adó, meg az áfa csökkentéséről, amit Orbán ellenzékből követelt” – hívja fel a figyelmet bejegyzésében Jakab Péter.

Orbán Viktor azt is mondta a Kossuth Rádióban, hogy a nyugdíj érzelmi kérdés. ,,Nem azért kell kifizetni a nyugdíjakat, mert én így érzem, vagy mert jönnek a választások, hanem azért, mert jár. És sokkal több, mint amit most kap egy idős ember” – jelentette ki a Jobbik elnöke.

Hozzáfűzte: csak azzal, hogy a Fidesz minden évben csupán az infláció mértékéig emeli a nyugdíjakat és nem veszi figyelembe a bérek változását, évente 440 ezer forintot vesz ki a nyugdíjasok zsebéből. Most ebből, 10 év után visszaadnak egy havit. Közben az a 13. havi már most az értékét vesztette, látva a forint gyengülését, az árak emelkedését.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink