? Razzia Siófokon: 11 körözött személy, 3 ittas sofőr, 1 kábítószeres

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 17-én 20 óra és július 18-án 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. 

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Két fővel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban két elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Másodikok lettek a kiszombori határvadászok

Múlt héten Kiskunhalason rendezték meg az I. Országos Határvadász Járőrversenyt. A feladatok között okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt. A Csongrád-Csanád Vármegyei V. Határvadász Század (Kiszombor) ezüstérmes lett a versenyen.

Tovább olvasom »

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább olvasom »