Rémisztő adat a magyar gyerekekről

[ad 1]

Az elhízás elleni harc évének hirdették meg 2016-ot az Összefogás a gyermekek egészségéért programban részt vevő szervezetek. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyosnak mondható, ezzel vezetjük az európai statisztikát.

Az Összefogás a gyermekek egészségéért kezdeményezésben a gyermekgyógyászat és betegségmegelőzés legismertebb szakmai szervezetei vesznek részt: a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet mellett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, valamint a Nestlé Hungária.

Póta György az M1-en kiemelte: a gyermekkori elhízás nyomán a szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ízületi betegségek jóval előbb, már a harmincas éveikben járóknál is jelentkezhetnek – tette hozzá.

A szakember kiemelte: hosszú távon a gyermekkori megelőzés lehet igazán eredményes. Céljuk, hogy a gyermekeket és a szülőket is egy sokkal egészségesebb táplálkozás felé tereljék – fejtette ki Póta György, külön kiemelve a szénhidrátok és az édességek visszaszorítását.

(hirado.hu)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Magyarország is támogatja az új szankciókat, még ha mást is állít a kormány

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország ellenzi a további szankciók bevezetését, Peter Stano külügyi szóvivő felidézte Josep Borrell külügyi főképviselő csütörtöki nyilatkozatát, amelyet Borrell 27 (ezt kétszer is elmondta) tagállam nevében tett. Ebben a következő szerepel: ,,partnereinkkel együttműködve a lehető leghamarabb további korlátozó intézkedéseket terjesztünk elő Oroszországgal szemben.”

Tovább »

A nap idézete

77 éve hunyt el Bartók Béla, magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Tovább »

Legyőzte a paksiakat a Makó FC

Egyórányi játék után 2-0-ra vezettek a hazaiak, a paksi erőfeszítések csak a szépítésre voltak elegendőek. A makóiak a középmezőnyben tartózkodnak a tabellán.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink